Semjén Zsolt: Veszélybe kerülhetnek az elért eredmények, ezért minden magyar szavazatára szükség van

A romániai államfőválasztás első fordulója után veszélybe kerülhetnek az eddig elért eredmények, ezért a vasárnapi parlamenti választáson minden magyar szavazatára szükség van – jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, a KDNP elnöke szerdán Kolozsváron.

Semjén

A Kriza János Néprajzi Társaság felújított székházának avatóján részt vevő politikus az esemény után a sajtónak nyilatkozva elmondta:

a magyarságnak nem a román pártokat kell elemezni elsősorban, hanem minden magyart el kell hozni választani. Mert hogyha az RMDSZ nem lenne ott a román parlamentben, annak beláthatatlan, tragikus következményei lennének az erdélyi magyarságra és a magyar-román viszonyra is”

– jelentette ki Semjén Zsolt.

Semjén

Hozzátette: kulcsfontosságú, hogy minden magyar részt vegyen a választásokon, mert az elért eredményeket akkor tudja megvédeni az erdélyi magyar közösség, ha az RMDSZ-nek erős parlamenti képviselete van és szerencsés konstellációban kormányra is kerülhet.

Kitért arra, hogy a román részvétel magas lesz, ezért minden magyarnak a szavazatára szükség van. Elmondta:

Magyarországon külön kérte a román állampolgársággal is rendelkező embereket, hogy újítsák meg okmányaikat, és vasárnap adják le szavazatukat az RMDSZ-re.”

Semjén

„Hogyha az RMDSZ komoly erőként ott lesz a parlamentben, akkor ez lehetővé teszi az elért eredmények védelmét, és lehetővé teszi a magyar-román kapcsolatokat is” – húzta alá a miniszterelnök-helyettes.

Semjén Zsolt elmondta:

Kelemen Hunor RMDSZ-elnöknek óriási szerepe volt abban, hogy a magyar uniós elnökség alatt sikerült elérni Románia teljes körű schengeni csatlakozását, ami a magyaroknak és románoknak is jó. A románságnak azt tudom mondani: egyetlen románnak sem lesz jobb attól, ha a magyaroknak rossz”

– tette hozzá.

Semjén

A romániai államfőválasztás első fordulójának eredménye kapcsán újságírói kérdésre közölte: egész Európában látható, hogy a mainstream ideológia szembemegy az embereknek az értékítéletével, elvárásaival. Ennek nyomán kiszámíthatatlanná vált a belpolitika, közvélemény-kutatók ekkorát még nem tévedtek, mint a romániai államfőválasztáson.

Ez azt mutatja: mélységes elégedetlenség, protesztérzés van a társadalomban a mainstreamet szervilisen kiszolgáló politikával szemben”

– mondta.

Semjén

Gratulált Kelemen Hunornak az államelnöki kampányához, fontosnak nevezve, hogy ez a román társadalom felé is szólt, és sok román emberre is hatott.

Semjén

Kelemen Hunor elmondta: a vasárnapi parlamenti választásokon magas részvételre számít, ezért nagyon fontos mozgósítani a magyar közösséget. Elmondta,

azok, akik bekerültek az államfőválasztás második fordulójába, már előtte úgy szeretnének ráfordulni, hogy nyertek, ezért nagy erővel fogják mozgósítani a választóikat. Ha a magyar közösséget sikerül ugyanolyan mértékben mozgósítani, akkor biztosítva van az arányos képviselet a bukaresti parlamentben egy olyan időszakban, amikor 30 százalék fölötti a magyarellenes politikai erők aránya”

– mondta.

Semjén

„Pecséttel a kézben tudunk harcolni sok magyar szavazattal azok ellen, akik sokszor, túl gyakran és nem visszafogottan a közösségre támadtak” – fogalmazott az RMDSZ elnöke. Aláhúzta:

december elsején a magyarok nem veszíthetnek, és a győzelem azt jelenti, hogy az RMDSZ megőrzi az erős képviseletet a román parlamentben.”

Semjén

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!