Közleményt adott ki kedden Seszták Miklós korábbi nemzeti fejlesztési miniszter, azzal összefüggésben, hogy mentelmi joga felfüggesztését kérte a Legfőbb Ügyészség.
Semmilyen bűncselekményt nem követtem el és semmilyen bűncselekmény elkövetéséről nincs tudomásom.
Az ellenem megfogalmazott ügyészségi „megalapozott gyanú” minden eleme alaptalan.
Természetesen bármely időpontban kész vagyok bármelyik hatóság előtt megjelenni, nyilatkozatot tenni és megvédeni az igazamat.
A jelen nyilatkozatom közlésére változtatás nélkül, teljes egészében kerülhet sor.
Jelezni szeretném, hogy az adott ügyekben további nyilatkozatot csak és kizárólag a hatósági eljárás keretében kívánok tenni.
Seszták Miklós
