Simicskó István: A baloldalra nem lehet számítani a veszélyhelyzetben

A koronavírus-járvány elleni védekezés szerepelt az Országgyűlés november 16-ai ülése napirend előtti vitájának fókuszában.

Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője napirend előtt szólal fel az Országgyűlés plenáris ülésén 2020. november 16-án. (Fotó: MTI / Kovács Tamás)

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában úgy értékelt: a statisztikai adatokat látva elmondhatjuk, hogy a járvány egész Európában felszálló ágat mutat. A fertőzöttek száma tekintetében, lakosságarányosan azonban jól állunk a kontinens országai között. Ennek ellenére szigorúbb intézkedéseket vezettünk be, hogy megállítsuk a járvány terjedését, csökkentsük a megbetegedéseket, amíg ideér az oltóanyag, hiszen minden ember egészsége, élete felbecsülhetetlen érték.

veszélyhelyzetben látszik, ki milyen ember, a magyar emberek látják, kire számíthatnak: a kormányra és az egészségügyre igen, a baloldalra viszont nem.

A kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője

élesen bírálta a baloldalt, mert nem határolódtak el „Gyurcsány Ferenc egyik aktivistájának”, Homonnay Gergelynek gyűlöletkeltő, uszító bejegyzésétől, amelyben a miniszterelnök halálát kívánta.

Simicskó István a momentumos Csillag Tamás bejegyzését is kritizálta, amelyben azt ellenzéki politikus azt írta, hogy a kormánypárti politikusokon kellene tesztelni az orosz koronavírus-vakcinát.

Emlékeztetett rá, hogy az ellenzék annak ellenére előre kritizálja a fejlesztés alatt álló orosz vakcinát, hogy az orosz tudomány 26 fizikai, kémiai, illetve orvosi Nobel-díjas tudóst adott a világnak. A magyar kormány tesztelni fogja az oltóanyagokat és a legkiválóbbakat fogja használni a védekezés során – tette hozzá.

– A vakcina már a kanyarban, belátható távolságban van – mondta a KDNP frakcióvezetője, és mindenkit arra kért, hogy a meghozott intézkedéseket tartsa be addig is, amíg lesz oltóanyag.

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szerint a magyar ellenzék a hétfői napirend előtti felszólalások során bemutatta, hogyan gyárt álhíreket, és hogyan rombolja az egészségügybe és az oktatásba vetett bizalmat.

A kereszténydemokrata miniszterhelyettes bírálta a DK-s Arató Gergely felszólalását, és azzal vádolta az ellenzéki politikust, hogy szavai mögött semmilyen javító szándék nincsen, hanem az a célja, hogy minél több bizonytalanságot teremtsen.

Igaztalannak nevezte azokat az ellenzéki vádakat is, amelyek szerint a kormány nem tette meg a védekezéshez szükséges lépéseket elég gyorsan. Kijelentette: a kormány tavasszal és második hullámban is gyorsan lépett, a legutóbbi korlátozó intézkedéseket hamarabb vezette be az egymillió főre vetített fertőzöttek számához képest, mint Ausztria vagy más európai országok.

 

Gulyás Gergely: A magyar egészségügy felkészült mindenki ellátására

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben elmondta: a magyar egészségügyi rendszer felkészült, hogy a jelenleginél lényegesen nagyobb betegszám esetén is képes legyen mindenkinek ellátást biztosítani.

Kiemelte: a rendszerváltoztatás óta másodszor fordul elő, hogy Magyarországon rendkívüli jogrendet rendeltek el, ennek 90 napos meghosszabbításához az Országgyűlés megadta a hozzájárulását.

A kormánynak ebben az időszakban is rendszeresen be kell számolnia a járvány elleni védekezésről, így láthatja mindenki, hogy az Országgyűlés működik – mondta. Hozzátette: fontos, hogy most ne lessen olyan hazugságokat terjeszteni, hogy a parlament nem ülésezik, hiszen ellenőrzi a kormány intézkedéseit és a törvényalkotásban is részt vesz.

Gulyás Gergely közölte: a járvány második hulláma idején világszerte és Magyarországon is rosszabbak a számok, de a kormány az elmúlt hónapokat arra használta fel, hogy felkészüljön, és a védekezéshez szükséges eszközök rendelkezésre állnak.

A miniszter a fertőzöttek és az elhunytak számát ismertetve azt mondta:

Magyarország jobban áll az európai átlagnál. Az EU-ban egymillió főre 481 elhunyt jut, Magyarországon pedig 317.

Megjegyezte: Magyarországon 84 ezer 652 fertőzött van vidéken és 25 ezer 604 Budapesten, tehát az aktív fertőzöttek száma meghaladja a 110 ezret.

Kitért arra: 7236 embert ápolnak kórházban, 582-en szorulnak lélegeztetőgépre. Kórházi ápolásra 32 gyermek szorul, közülük egy sincs lélegeztetőgépen – tette hozzá.

Gulyás Gergely elmondta:

koronavírusos betegek ellátására alkalmas szabad kórházi ágyból 13 ezer 049, intenzív ágyból pedig 1634 van. Ez az ágyszám bővíthető,

32-34 ezer ágy a kórházi rendszeren belül áll rendelkezésre, és ha szükséges, új kapacitások is megnyithatók – magyarázta.

Arról is beszélt, hogy naponta 20 ezer körüli a PCR-tesztek száma, ebben a gyorstesztek nincsenek benne. A tárcavezető köszönetet mondott a védekezésben részt vevőknek.

A gazdasági helyzetet illetően kifejtette: az év elején 4 százalékos növekedést vártak, de 5-7 százalék közötti recesszióval kell számolni, a járvány nyolc, töretlen gazdasági növekedést hozó évnek vetett véget. 2010-ben egy ilyen helyzet térdre kényszerítette volna az országot, azonban az ország most képes gondoskodni magáról – hangsúlyozta.

Gulyás Gergely közölte:

az uniós átlagos munkanélküliség 7,4 százalék, Magyarországon ez az adat 4,7 százalék. Szeptemberben csak 24 ezerrel dolgoztak kevesebben az egy évvel korábbi helyzethez képest – mondta.

Úgy értékelt, mindez a magyar gazdaság ellenállóképességét bizonyítja és igazolja a kormánynak a munkahelyek védelmében hozott intézkedéseit. A munkaerőpiac helyzete stabil, de sokan kerültek nehezebb helyzetbe, és a kormány – egyebek mellett adó- és járulékkedvezményekkel – segít nekik. Hozzátette: csaknem 4,5 millióan dolgoznak a járványhelyzet közepén, míg ez a szám 3,6 millió volt 2010-ben.

Gulyás Gergely felszólalására valamennyi frakció reagálhatott, az ellenzékiek kemény bírálatokat fogalmaztak meg, a Fidesz és a KDNP képviselőcsoportja viszont támogatásáról biztosította Magyarország kormányát a koronavírus-járvány elleni küzdelmében.

Simicskó István: A kormány a magyarok életének megóvásáért és a gazdaság talpra állításáért dolgozik

„Kicsit szerényebben!” – mondta Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az előtte felszólaló ellenzéki képviselőknek, azt kérdezve tőlük, ők hány válságot és milyen módon oldottak meg? 2010 előtt a baloldal összes válságkezelése kudarcba fulladt – jegyezte meg. Hangsúlyozta: a kormány a magyar emberek életének megóvásáért és a gazdaság talpra állításáért dolgozik.

Simicskó István a járvány első hullámában folytatott védekezést sikeresnek nevezte, kiemelve, hogy a napokban ismét szigorú intézkedéseket vezettek be, mert minden élet számít.

A magyar egészségügy felkészült a járvány második hullámára – jelentette ki, megjegyezve: az ország első a lélegeztetőkészülékek számát, és a harmadik a kórházi ágyak számát tekintve az EU-ban. A szigorítások a járvány terjedésének lassítását célozzák – mondta.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!