Simicskó István: Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó joghézagra

A kormánypárti előterjesztők nevében Simicskó István (KDNP) kifejtette az Országgyűlésben: azért kezdeményezték a törvénymódosítást, mert a kiváló sportoló és remek családapa Benedek Tibor tragikus halála rávilágított a sporttörvényben mutatkozó joghézagra.

Simicskó István (KDNP), Újbuda országgyűlési képviselője, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos

Noha a parlament általában személyekre szabottan nem módosít törvényt, ez a haláleset rávilágított arra a jogszabályi hiányosságra, amit orvosolni kell emberségből, szurkolói magatartásból fakadóan és jogalkotói felelősségtől vezérelve - mondta expozéjában.
    
Szavai szerint a sportbarát magyar társadalom szívesen fogadja a változtatást, és reméli, minden képviselő megszavazza majd az Országgyűlésben.
    
A KDNP-s politikus hangsúlyozta, hogy a sportsikerek közös nevezőt jelenthetnek a globalizálódó világban, Benedek Tibor háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó pedig nagyon sok fiatalnak mutatott példát.
    
A sporttörvény-módosítási javaslat lényege, hogy Benedek Tibor özvegye jogosult legyen az olimpiai járadék teljes összegére egészen a közös gyermekeik nagykorúvá válásáig. A jelenlegi szabályozás tíz év házasságot ír elő, Benedek Tiborék azonban éppen idén augusztusban lettek volna tíz éve házasok - közölte. Az előterjesztés a tízéves időtartamot öt évre szállítja le.
    
Simicskó István szerint a módosítással kifejezhető az együttérzés Benedek Tibor családjának.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!