Simicskó István: Cél a kereszténydemokrácia további erősítése

A kereszténydemokrácia további erősítését jelölte meg pártja alapvető feladataként a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) újraválasztott frakcióvezetője szerdán az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Simicskó István azt mondta, a KDNP kiszámítható politikát folytat, ez várható az elkövetkező időszakban is.

A politikus – akit egyhangúlag választottak a kormánypárti képviselőcsoport élére – úgy fogalmazott:

olyan eszmei alapokon nyugszik a kereszténydemokrácia, ami a második világháború borzalmai után Európát talpra állította, és ez egy sikertörténet a kontinens számára.

 

Simicskó István nagyon komoly eredményként értékelte, hogy a második legnagyobb frakció lesz a KDNP-é az Országgyűlésben.

Az ellenzék felelősségének nevezte, ha tagjai közül lesz, aki nem veszi át a mandátumot vagy nem teszi le a parlamenti esküt.

Kitért arra, hogy az igazságügyi és a mentelmi bizottságot várhatóan továbbra is KDNP-s képviselő vezeti majd, előbbit Vejkey Imre, utóbbit pedig Hargitai János. A frakció új tagja, Mihálffy Béla a mezőgazdasági bizottság tagja lesz. Latorcai János, akit frakcióigazgatónak is megválasztottak, várhatóan a parlament alelnöki posztját tölti be ismét.

Simicskó István a jövőbeni parlamenti munkáról szóló egyeztetésekről elmondta: az első tárgyaláson csak abban sikerült megállapodni, hogy eléneklik a Himnuszt az alakuló ülésen. Az ellenzék pártjai szerinte felkészületlenül érkeztek, láthatóan zavarodottak, történelmi vereség után vannak, nem igazán tudják, mit akarnak.

A frakcióvezető a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról is beszélt:

a szomszédban zajló háború új kihívásokat, új feladatokat jelent. Jó lenne a békét megteremteni

 

– jegyezte meg.

Közölte, a KDNP támogatni kívánja a kormányt a jövőben is, sikeresnek ítéli a Fidesszel megvalósult együttműködést. Az elkövetkező időszak feladatai közül kiemelte a családok támogatását, a nemzetpolitikai kérdéseket, a szociális terület erősítését és az idősek segítését.

A frakcióvezető az ellenzék viselkedésében ugyanakkor túlságosan pozitív elmozdulásra nem számít.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!