Simicskó István: Egészségügyi maszkokat juttatunk el rászoruló, idős emberek számára

Az elmúlt hetekben több ezer, a koronavírus elleni védekezéshez szükséges védőmaszkot juttattak el önkéntes aktivisták a XI. kerület rászoruló, idős emberei számára Simicskó István, a kerület Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője közreműködésével. A politikus az önkéntes segítőivel tovább folytatja jószolgálati akcióját.

Simicskó István (KDNP), országgyűlési képviselő maszkokat ad át  a Szeretet Leányai Társulat fenntartásában működő Szent Lujza Szeretetotthonnak (Fotó: Magyar Nemzet, Nagy Mihály)

A továbbiakban is folytatjuk azt a munkát, melynek keretében a részben önkénteseink által készített textil maszkokat, részben hagyományos egészségügyi maszkokat juttatunk el rászoruló, idős emberek számára. Ugyanakkor nem csupán a helyi lakosoknak, de a kerületben működő szervezeteknek és intézményeknek is szeretnénk minél több ilyen védőeszközt biztosítani – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Simicskó István.

Újbuda országgyűlési képviselője elmondta, hogy az elmúlt napokban többek közt a Szeretet Leányai Társulat fenntartásában működő Szent Lujza Szeretetotthonnak, a Katolikus Szeretetszolgálat Dayka Gábor utcai otthonának, a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközségnek, illetve a Magyar Görögkatolikus Egyháznak, az Újbudai Szociális Szolgálatnak, a XI. kerületi polgárőrség állományának, valamint a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet közreműködésével ötszáz maszkot juttattak el a Fraknó utcai Újbudai Idősek Házának adományoztak maszkokat.

Gáncs Tamás a Budapest-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség igazgató lelkésze óriási segítségként értékeli az egyházközségnek tett felajánlást.

– Számos egyedülálló idős testvérünk csupán így jut maszkhoz. Ezeket saját önkéntes biciklis segítőink, vagy, ahogy mi hívjuk „biciklis angyalaink” – természetesen a higiéniai előírások betartásának megfelelően – viszik el az érintettekhez. Az idős korosztályon kívül ugyanakkor vannak olyan közösségünkhöz tartozó családok is, ahol a szülők gyermekeikkel együtt a veszélyhelyzet kezdetétől otthon tartózkodnak. Hozzájuk is juttattunk már el korábban maszkokat és a mostani adományból is segítjük őket – számolt be a lelkész. Gáncs Tamás hozzátette: a Bocskai úti adok-kapok dobozba, a Márton-ládába is helyeznek el maszkokat, ahol a rászorulók vihetik magukkal a kitett élelmiszerekkel együtt.

Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek is nagy segítségnek tartja a most átadott védőmaszkokat, a három egyházmegye, illetve a szeretetszolgálat számára folyamatosan szükség van védőfelszerelésekre, hiszen aktívan részt vesznek az idősek gondozásában, egészségügyi ellátásában és a házi segítségnyújtásban.

Simicskó István a segítségnyújtás kapcsán kiemelte, vigyáznunk kell idős, illetve egészségi állapotuk miatt védtelenebb embertársainkra, hiszen a mostani járvány során ők a legveszélyeztetettebbek.
Biciklis angyalok járják Újbudát

– Nagyon örömteli, hogy lehetőségünk volt már eddig is több ezer maszkot biztosítani számukra. Köszönet illeti az önkéntes segítőket, azokat, akik fáradhatatlanul dolgoztak a maszkok elkészítésén, valamint azokat, akik bevásárlással, gyógyszerek kiváltásával, vagy postai ügyintézéssel hozzásegítették az embereket, hogy otthon tudjanak maradni, ezáltal csökkentve a megbetegedés kockázatát – mondta a kormánypárti politikus. Simicskó István köszönetet mondott azoknak a szociális dolgozóknak is, akik ebben a nehéz időszakban is nap mint nap kitartóan, lelkiismeretesen teljesítenek szolgálatot az intézményekben.

– A megkezdett munkát a továbbiakban is folytatni fogjuk. Fontos, hogy valamennyien a lehetőségeinkhez mérten igyekezzünk segíteni és támogatni a különösen veszélyeztetett korú és helyzetű embereket – jelezte Újbuda országgyűlési képviselője, aki egyben arra kért mindenkit, hogy vigyázzon magára és vigyázzunk egymásra a jövőben is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!