Simicskó István: elkezdtük fejleszteni a Magyar Honvédséget

Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget – emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter kedden Budapesten, a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.

Simicskó István leköszönő kereszténydemokrata honvédelmi miniszter

Simicskó István azt mondta: történelmi bűnt követtek el azon elődei, akik hagyták lezülleszteni a honvédséget, amelynek alig maradt haditechnikája.

Az ügyvezető honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetet mondott valamennyi katonának, aki ezt a hivatást választva szolgálja a nemzetet. Köszönetet mondott leendő utódjának, Benkő Tibor vezérkari főnöknek és mindenkinek, aki az elmúlt csaknem három évben segítette munkáját. Kiemelte: tettek azért, hogy ismét erős legyen, meg tudja védeni Magyarországot a Magyar Honvédség és büszke legyen rá a nemzet.

Kitért arra is, hogy Nyugaton napjainkra „sokan elhagyták lelküket". Azt kell üzenni a nyugati civilizációknak, hogy erősítsék meg keresztény hitüket – mondta Simicskó István, hozzátéve: „ennek köszönhetjük megmaradásunkat". Benkő Tibor vezérezredeshez, leendő honvédelmi miniszterhez fordulva azt kérte: lélekből dolgozzanak továbbra is, mert ezen keresztül tudnak példát mutatni a civileknek és más emberi közösségeknek.

A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelem ügyének elősegítéséért többeknek elismeréseket adtak át.

A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta a honvédelem napja május 21.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!