Simicskó István a Hír TV Napi Aktuális című műsorának volt a vendége

Jelenleg Németország megvédi a határait, azt csinálja, amit Magyarország 2015 óta tesz, ehhez képest az Európai Bizottság a nyáron kiszabott egy 200 millió eurós bírságot hazánkra, amelynek második felszólítása kedden fog lejárni. A témában a Hír TV Napi Aktuális című műsorának volt a vendége Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hétfőn.

Simicskó

A műsorban szó volt az illegális migrációról, a Németország által bevezetett határellenőrzésről, a Donald Trump elleni újabb merényletkísérletről és az árvíz elleni védekezésről is.  

Eddig nyugodtan lehetett utazni a schengeni övezetben az uniós állampolgároknak, de a német határellenőrzéssel ez most korlátok közé szorul köszönhetően a migrációnak és a bűncselekmények száma növekedéseének 

– mutatott rá a kereszténydemokrata politikus.

Simicskó István úgy látja, az illegális bevándorlók miatt nyomás alatt van a nyugat-európai keresztény kultúra. 

A teljes adás az alábbiakban tekinthető meg: 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!