Simicskó István: Hogyan akadályozzák meg az extraprofitadó áthárítását?

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője azt kérdezte hétfőn a parlamentben az azonnali kérdések és válaszok órájában: hogyan tudja biztosítani a kormány, hogy az extraprofitadó fizetésére kötelezett cégek azt ne hárítsák át az emberekre?

Kijelentette: az ukrajnai háború akár világgazdasági válságot is okozhat, a bajt pedig csak tetézik a brüsszeli szankciók. Fontosnak nevezte, hogy ebben a helyzetben ne a családok viseljék a terheket.


A jövő évi költségvetési javaslat pedig erre garanciákat is tartalmaz



– mutatott rá.



Varga Judit igazságügyi miniszter úgy válaszolt: a háborús időszakban azt várják el a nagyvállalatoktól, hogy vegyék ki a részüket a honvédelmi és rezsivédelmi kiadásokból.

Egy nagyvállalat azonban már nyíltan szembehelyezkedik a kormányzati intézkedésekkel, amelyet a kabinet elutasít.

Visszásnak nevezte, hogy a már korábban eladott jegyekre elkezdték az extraprofitadó áthárítását. Szerinte a cég ezért bocsánatkéréssel tartozik a magyar utazóknak. A vállalattal szembeni panaszok száma és súlya konkrét kivizsgálást igényelt – folytatta.

Leszögezte: aki a különadóját megpróbálja az emberekre hárítani, arra még nagyobb adót fognak kivetni, azonnali vizsgálatot indítanak és megbüntetik.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!