Simicskó István: Kellő mozgásteret ad a törvényjavaslat a kormánynak

Folytatta a koronavírus-járvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényjavaslat vitáját az Országgyűlés a keddi ülésén.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője

Simicskó István (KDNP) arról beszélt, hogy száz éve nem látott világjárvány söpör végig a világon. Szerinte a koronavírus-járvány első hullámában hozott kormányzati döntések helyesek voltak és bizonyítottak, hatékonyságuk egyértelmű.
    
Fontosnak nevezte, hogy mindenki támogassa a koronavírus világjárvány második hulláma elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. Közölte, ez az előterjesztés adja meg a kellő mozgásteret a kormánynak a járvány elleni hatékony védekezéshez.
    
Felhívta a figyelmet arra, hogy a javaslatban szerepel a kilencvennapos időkorlát, amelynek kimaradását tavasszal kifogásolta a baloldal.
    
Ismertetve a szerdától hatályos intézkedéseket, azt mondta, egyszerre cél a védekezés hatékonysága, az emberéletek megóvása, valamint az ország működkőképességének a fenntartása.

Hollik István: Gyors és hatékony kormányzati intézkedésekre van szükség

Hollik István (KDNP) arról beszélt: nehéz helyzetben vagyunk, akárcsak egész Európa, a helyzet kezeléséhez pedig gyors és hatékony kormányzati intézkedésekre van szükség.

Hangsúlyozta: az elsődleges szempont továbbra is az emberélet védelme, az egészségügyi ellátás biztonsága és Magyarország működőképességének fenntartása.
    
Hollik István örömtelinek nevezte, hogy a Jobbik megszavazza az előterjesztést, ám felkérte képviselőiket, ne terjesszenek álhíreket a vakcina-beszerzésről. Azt kérdezte, „miért akarják követni Korózs Lajos példáját és miért terjesztenek hazugságokat".

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!