Simicskó István: Keresztény hitünk is segíthet a globalizáció káros hatásai elleni küzdelmünkben (FRISSÍTVE!)

Simicskó István, a KDNP alelnöke csütörtökön este előadást tartott a KDNP Csongrád–Csanád vármegyei és szegedi szervezetének bankettjén. A rendezvényt a helyi kereszténydemokraták három évtizede megtartják a Tisza-parti vármegyeszékhelyen a március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan.

Simicskó István

Simicskó István frakcióvezető beszédében Hamvas Béla gondolatát idézve azt mondta, hogy  transzcendens derűvel kell a világra tekintenünk, bár sok nehézséggel kell szembenéznünk. A béke pártján állunk és ehhez mi, kereszténydemokraták azt is hozzátehetjük, hogy szeretnénk a szeretet civilizációját építeni, de ettől még messze vagyunk. Sajnos a II. világháborút követően óta folyamatosan vannak fegyveres konfliktusok, pedig a béke adja a boldogulásunk legjobb feltételeit.

A 21. században a kihívások és a kockázatok időszakába léptünk, éppen ezért kiemelten fontos, hogy a kereszténydemokrata értékek mentén építsük közösségeinket, melyek által képesek leszünk megvédeni az eddig elért eredményeinket”

– fogalmazott Simicskó István a szegedi kereszténydemokrata banketten.

Simicskó István Szegeden

Hozzátette: nem ezt vártuk, nem ezt reméltük. Ha a történelemben visszatekintünk, amióta kialakultak az államok, mindig voltak olyan törekvések, hogy hatalmi központok jöjjenek létre, hogy valamely birodalom foglaljon el másik területet, hódítsa meg a szomszéd civilizációt. A Föld nem a béke bolygója, hanem a küzdelmek, harcok, kihívások színtere. Az emberek élete is ennek megfelelően alakul, jönnek nehézségek, csapások, ezekből fel kell állni és újrakezdeni. Közösségeket kell építeni, hogy együtt könnyebben úrrá tudjunk lenni a nehézségeken és a sikerekben is osztozni tudjunk.

A globalizáció káros hatásai elleni küzdelmünkben keresztény hitünk is segítségünkre lehet, hiszen minden civilizáció vallási talapzatra épül, azonban ha ez a biztos szellemi fundamentum meggyengül, az a közösségek morális válságához és meggyengüléséhez vezethet”

– mondta a kereszténydemokrata képviselőcsoport vezetője.

Simicskó István Szegeden

A KDNP alelnöke szerint fontos, hogy a hasonlóan gondolkodók eszmei alapokon létrejövő pártokat hozzanak létre, mi is egy erős fundamentumra épülő kereszténydemokrata pártot építünk. A világban tendencia, hogy ezeket felhígítsák, eltüntessék, helyette pragmatikusan működő programpártokat hozzanak létre, mert azokat kívülről könnyen lehet befolyásolni és rajtuk keresztül a hatalmat megszerezni. Akinek van szilárd értékrendje, identitása, kötődése, azt nem tudja elsodorni egy esetleg veszélyes ideológia.

Simicskó István Szegeden

Most a világban új hatalmi megosztás zajlik, ennek kimenetelét még nem ismerjük. Először is, meg kell néznünk, hogy hol a helyünk az európai kultúrában, ami nagyon rossz állapotban van. Minden civilizáció valamilyen vallási talapzatra épült, ha ettől a hittől, meggyőződéstől, szokásrendszertől elszakadunk, akkor ez a talapzat elkezd repedezni, és az ember által létrehozott felépítményt magával rántja.

Simicskó István Szegeden

A civilizációt a benne élő emberek spiritualitása, lelkisége, embertársaihoz való viszonya határozza meg. Ez ad egy plusz minőséget. Ha ez eltűnik és morális, spirituális válság keletkezik,

megindul a hanyatlás, és nem tudjuk, hogy van-e megállás a lejtőn. Európában már vannak olyan országok, ahol ennek jelei világosan láthatók. Ettől még nekünk tartanunk kell a bástyákat, meg kell erősítenünk hitünket és át kell adnunk a fiataloknak a tudásunkat, meggyőződésünket - hangsúlyozta a kereszténydemokrata politikus.

Simicskó István Szegeden

Ez abban a vonatkozásban is fontos, hogy a szomszédunkban háború zajlik, és ez sorsfordító lehet mindannyiunk számára. A háború célja, hogy az akaratát a támadó fél akár fegyverekkel, akár a virtuális világon keresztül rá tudja kényszeríteni egy másik országra.

A háború a többség számára csak szenvedést hoz, de vannak haszonélvezői.

Simicskó István szerint azt hangsúlyozni kell, hogy az erőszak nem elfogadható és emberek életének kioltásával, az infrastruktúra elpusztításával nem szabadna vitás helyzetek megoldását várni.

Simicskó István Szegeden

Az agressziót el kell ítélnünk, ugyanakkor látni kell, hogy az oroszokat sújtó szankciók és az ukránok egyre erőteljesebb támogatása nem a béke irányába vezet, hanem ellenkezőleg, egyre jobban eszkalálja a háborút.

A békéhez erő és bölcsesség is kell.

Igyekeznünk kell együttműködést keresni és szövetségeseket találni, és szükségünk van erős nemzettudatra is, hogy a nehéz időkben erősíteni tudjuk egymást. A békét kell minden lehetőségünkkel elősegítenünk" - zárta beszédét a KDNP frakcióvezetője.

Simicskó István Szegeden

A rendezvényen felszólalt Mihálffy Béla, Szeged KDNP-s országgyűlési képviselője, Polner Eörs, a KDNP vármegyei elnöke, a vármegyei közgyűlés alelnöke, Haág Zalán, a KDNP szegedi elnöke, közgyűlési frakcióvezető is.

Simicskó István Szegeden

A helyi kereszténydemokraták hagyományos programja jelentős közéleti esemény, melynek keretében a kereszténydemokrácia iránt elkötelezettek kötetlen formában vitathatják meg a jelen és jövő kihívásait. A KDNP szegedi alapszervezetének tagjai és a felszólalók mellett a megyei KDNP-szervezetek vezetői, négy kereszténydemokrata polgármester, valamint a szegedi Fidesz helyi önkormányzati képviselői, továbbá egyetemi professzorok és a fiatal kereszténydemokraták is jelen voltak.

Simicskó István Szegeden

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!