Simicskó István: Ki kell fejezni az elismerésünket a tűzoltók, katasztrófavédők felé

Szilveszter napján az újbudai tűzoltókhoz, katasztrófavédőkhöz látogatott a kerület országgyűlési képviselője, Simicskó István – írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti képviselő megköszönte azt a szolgálatot, amit egész évben elláttak az újbudai, dél-budai emberek érdekében.

Simicskó István (KDNP), a hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos Szilveszter napján az újbudai tűzoltókhoz, katasztrófavédőkhöz látogatott (Budapest, 2019.12.31. Fotó: Magyar Nemzet)

Sok-sok emberélet megmentése fűződik a nevükhöz, így ilyenkor szilveszter napján különösen fontos, hogy gesztust tegyünk feléjük, kifejezve a tiszteletünket, elismerésünket és megbecsülésünket irányukba. Azontúl, hogy boldog új évet kívántam nekik és minél kevesebb „kivonulást”, az emberi felelősségre is igyekeztem felhívni a figyelmet. Reméljük, hogy egyre kevesebb tűzeset fog előfordulni a kerületünkben – fogalmazott a Magyar Nemzetnek a politikus.

A látogatás során egy kis sajátos szilveszteri menüvel is kedveskedett az országgyűlési képviselő: az alkoholmentes pezsgő, a kávé és a kóla mellé virslit és rétest is vitt a szolgálatot teljesítő, ügyeletes tűzoltóknak. Simicskó István a látogatás kapcsán beszámolt arról is, hogy a fegyveres és rendvédelmi szervezetek között a tűzoltókat és a katasztrófavédőket is érintette ez az év végi, karácsonyi bruttó 500 ezer forintos juttatás, amit már mindenki meg is kapott.

Mindannyian ismerjük és tudjuk azokat a nehézségeket, melyekkel nekik is szembe kell nézniük, gondolok itt többek között a lakhatási nehézségekre, de bízom benne, hogy a kormányzat igyekszik majd a jövőben ezzel kapcsolatosan is segítséget nyújtani nekik – számolt be a képviselő.

Simicskó István hozzátette: három olyan hivatás van, melyet mindig, minden társadalomnak, minden államnak meg kell becsülnie. – Ezek az egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók, hiszen amikor betegek vagyunk, akkor számíthatunk rájuk, mivel ők rendelkeznek azzal a tudással, képességgel, melynek segítségével meggyógyulhatunk a betegségekből. A pedagógusok, tanárok, óvónők, akik a gyermekeink felnevelésében szövetségeseink, a legdrágább kincseinket bízzuk rájuk.

És természetesen a biztonságunkat megőrző, azt felügyelő rendőrök, katonák és tűzoltók, akiket meg kell becsülnünk, mert egy jól működő államban ez így helyes, így korrekt. Azt az áldozatos munkát, amit a tűzoltóink nap mint nap elvégeznek, azt ilyen módon is igyekszünk elismerni – sorolta Simicskó István.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!