Simicskó István köszönetet mondott a magyar ápolóknak

– A magyar egészségügy dolgozói nélkül ma nem lehetnénk eredményesek a koronavírus elleni küzdelemben. Mintegy hatvannyolcezer ápoló mutatott emberfeletti helytállást a járvány óráiban is – mondta Simicskó István (KDNP) az ápolók napja alkalmából közzétett Facebook-videóüzenetében.

Simicskó István

Dr. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője az ápolók napja alkalmából mondott köszönetet a hazai egészségügy dolgozóinak

– A kormány 2010-től kiemelten kezeli az egészségügyben dolgozók erkölcsi és anyagi megbecsülését, melynek következtében a legnagyobb arányú bérnövekedés ebben az ágazatban valósult meg – emlékeztetett a politikus.

– Az orvosi fizetések rendezése mellett az ápolók béremelési programját is elindítottuk, melynek köszönhetően 2022-ben egy ápoló átlagosan két és félszeresét fogja keresni a 2016 előtti bérének – tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!