Simicskó István: Magyarország új védelmi kultúrát épít

Átadták Magyarország harmadik honvédelmi sportközpontját kedden Balassagyarmaton. Az ünnepségen Benkő Tibor honvédelmi miniszter kiemelte, az ország védelmi képességeihez kell egy erős magyar honvédség, kell egy jó szövetség, és éppúgy kell a társadalom elhivatottsága és elkötelezettsége. Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke pedig úgy fogalmazott, hogy Magyarország új védelmi kultúrát épít.

Benkő Tibor a sportközpontok legfontosabb céljának nevezte, hogy színteret adjanak a hazafias honvédelmi nevelésnek.

Kifejtette: lehet venni modern technikai eszközöket, ki lehet képezni, fel lehet készíteni a katonákat ezek kezelésére, de érzelmileg is kötődni kell a hazához, hogy ezeket az eszközöket ne csak szakszerűen tudják kezelni katonáink, hogy a haza iránt elkötelezett, lojális, áldozatkész emberek szolgálják a nemzetet.

kk

Benkő Tibor elmondta, a tervek szerint valamennyi járásban lesznek honvédelmi sportközpontok, amelyeknek a közösségépítés mellett feladatuk a fiatalok egészséges életmódra nevelése, és a sport által a bajtársias versenyszellem kialakítása is.

A honvédelmi miniszter beszámolt arról, hogy országosan 102 intézményben folytatnak hazafias honvédelmi nevelést, Nógrád megyében négy ilyen középiskola van, és a jövő héten az ötödik iskolával írják alá a megállapodást.

asas

Balassagyarmaton az Ipolypart úton épült, a fiatalok hazafias és honvédelmi nevelését szolgáló, mintegy ezer négyzetméteres létesítményben több mint tíz sportágat lehet kipróbálni és gyakorolni. A Nógrád megyei városban 2020. február 28-án rakták le a sportközpont alapkövét.

Juhász Roland állami vagyongazdálkodásért felelős államtitkár elmondta, első ütemben 16 helyszínen épülnek professzionális, multifunkcionális sportközpontok, A bajai és az újfehértói után adták át a balassagyarmati létesítményt, amely 875 millió forintból valósult meg, az üzemeltetéséhez szükséges eszközök beszerzéséhez 62 millió forintot biztosított a kormány.

A zöldmezős beruházásként épült központ a többi között rendelkezik közösségi teremmel, sportlövészetet kiszolgáló helyiségekkel, fedett és nyitott lőtérrel is, minden adott ahhoz, hogy az itt élő fiatalok és idősebbek is lehetőséget kapjanak az egészséges életre, a sportra, és a hazafias gondolkodás elsajátítására – mondta az államtitkár.

aaa

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője, a Honvédelmi Sportszövetség elnöke hangsúlyozta: Magyarország új védelmi kultúrát épít, ennek része a sportközpontok megépítése is, ezek lehetőséget adnak a fiataloknak arra, hogy fizikai és szellemi, lelki értelemben is megéljék, mit jelent a haza védelme.

Itt közösségben fejleszthetik önismereti képességeiket, és mindez felkeltheti érdeklődésüket a katonai pálya iránt is - mondta Simicskó István.

kkkh

Balla Mihály (Fidesz), Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője kiemelte a gyakorlati tudásra, az erőnlét fenntartására biztosított lehetőséget, és mint mondta, megtarthatja itt képzéseit a balassagyarmati rendészeti szakközépiskola is.

Csach Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester felidézte, hogy a város az elsők között jelentkezett a programra. Mint ismertette, négy önkormányzati építésű és két magánkézben lévő sportlétesítmény is működik Gyarmaton, de még így is hiány van a szolgáltatások tekintetében. A városvezető fontosnak nevezte a honvédelem kultúrájának erősítését, felidézve, hogy a lőtereket eltörölte a rendszerváltás, a határőrség felszámolásával az utolsó létesítmények is megszűntek, ezért jogos igény volt a honvédelmi sportközpontokra.

Bbb

Az átadási ünnepségen kisfilmet vetítettek le a Honvédelmi Sportszövetségről, annak rendezvényeiről, a szalagátvágást és a bejárást követően pedig lövészetből és küzdősportból tartottak bemutatót az új központban.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!