Simicskó István: Mindig készülni kell a védelemre

Honvédségünk Magyarország biztonságának záloga, katonáink a letéteményesei annak, hogy ma a magyar családok biztonságban élhetnek – köszöntötte hazánk hadseregét a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulója alkalmából Simicskó István – adja hírül a magyaridok.hu. A kormánybiztos azt mondta, a honvédelmi nevelésre a jövőben is kiemelt feladatként tekintenek.

A magyar honvédek évszázadokra megmutatták elszántságukat és hazaszeretetük erejét. A haza iránti elkötelezettségük, bátorságuk és hősiességük egyetlen háborúban sem kérdőjeleződött meg.

Simicskó István (KDNP) országgyűlési képviselő, hazafias és honvédelmi nevelésért felelős kormánybiztos

A magyar katonáknak azonban nem csak történelmi érdemeik vannak, hűséges helytállásuk ma is kivívja a világ elismerését, ők Magyarország biztonságának záloga, és letéteményesei annak, hogy ma a magyar emberek és családok biztonságban élhetnek – mindezt Simicskó István mondta tegnap a Magyar Honvédség megalapításának 170. évfordulója alkalmából a Than Károly gimnáziumban megrendezett ünnepségen.

A honvédkadétok részvételével megtartott eseményen a korábbi honvédelmi miniszter, a hazafias és honvédelmi nevelés kormánybiztosa beszédében kiemelte, hogy a Magyar Honvédség a jelenlétével mindig biztosítja jövőnket, biztonságunkat. Ezeréves fennállásunk során a magyar katonák sokszor adták a legdrágábbat, az életüket a keresztény Európa védelméért.

Véleménye szerint akkor van jövője Magyarországnak, ha vannak olyan fiataljaink, akik bármilyen veszély során képesek megvédeni hazájukat, családjukat. Aláhúzta: a védelemre mindig készülni kell.

Simicsó István lapunk kérdésére válaszolva elmondta, hogy a felnövekvő nemzedékek hazafias, honvédelmi nevelésre a jövőben is kiemelt feladatként tekintenek.

Az ünnepségen azt is megtudtuk: a kadétprogram elsődleges célja a honvédelem népszerűsítése, valamint a tiszti és altiszti utánpótlás létszámának növelése.

A kadétképzésben végzettek választhatják a honvédség hivatásos, szerződéses, tartalékos szolgálatát vagy a civil pályát is. Elhelyezkedhetnek a honvédségnél közalkalmazottként, de tovább is tanulhatnak a szentendrei altiszti akadémián vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem honvédtiszti karán is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!