Simicskó István: A nemzet identitását erősíti az emlékezés

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában az aradi vértanúk emléknapjára emlékezett. Mint mondta, a magyarság Kárpát-medencei története sikerekben, illetve kudarcokban is gazdag, és a szabadságot nagyon könnyű elveszteni, visszaszerezni azonban csak komoly áldozatok árán lehet.

Simicskó

Felidézte: a magyarok évszázadokon keresztül áldozatokat hoztak itt azért, hogy ma független, szuverén államként mondhatjuk el, hogy magyarok vagyunk.

A nemzet identitását pedig erősíti az emlékezés”

– jegyezte meg.

Beszédében idézett Knezich Károlytól, aki különösnek nevezte, hogy

Haynau bíró is keresztény, és én is az vagyok, csak az ördög keverhette így össze a kártyákat".

A kereszténydemokrata politikus szerint ezek a szavak a mai világra is érthetők – tette hozzá a nyugat-európai keresztény kultúrára utalva.

Válaszában Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára hangsúlyozta: az aradi vértanúk és Batthyány Lajos is mind a hazáért és a nemzetért haltak meg. Csak fejet hajthatunk azért a hősiességért, bátorságért és hitért, amelyet vállaltak, akár magyar, akár német, vagy épp szerb származásúak voltak – jelentette ki.

Felszólalásában megemlékezett a vértanúkat gyóntató minorita atyákról is, akik ott voltak a vesztőhelyen, és akiket néhány évvel később elért a bosszú. Cseh és morva börtönökben raboskodtak, és többen ott haltak meg – mondta.

Akár szabadságharcainkról, a világháborúkról, vagy a ma pusztító háborúkról beszélünk, mindig tömegével vannak az elhunytak, a fiatal áldozatok”

– mutatott rá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!