Simicskó István: Sikeres járványkezelés után újraindítjuk a gazdaságot

A KDNP frakcióvezetője hétfőn napirend előtt szólalt fel a parlamentben.

Simicskó István a kihívások évszázadának nevezve a 21. századot azt mondta, sikeres volt a koronavírus-járvány elleni védekezés. A kormány mindent megtett, jól szervezte a védekezést – jelentette ki.

Szólt arról is, hogy

a baloldalra a védekezés során sem lehetett számítani, sőt még hátráltatta is azt.

Elmondta, hogy a jövő évi költségvetés segíti a gazdaság újraindítását és bízik benne, hogy az kellő garanciát jelent a magyar családoknak a boldoguláshoz.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára a kormány nevében válaszolva rámutatott arra, hogy a válságban nagyon fontos volt a stabil gazdasági háttér, a szuverén nemzeti politika, az emberek összefogása, a patrióta gazdaságpolitika.

Bele se merünk gondolni, mi lett volna, ha Gyurcsány Ferenc vezeti az országot a járvány alatt

– hangoztatta, majd felidézte a 2010 előtti baloldali válságkezelést.

Bírálta Brüsszelt is, amely szerinte béna kacsaként viselkedett, szerinte mindenütt a nemzeti válaszok tudtak csak valós eredményt felmutatni. Kitért arra is, hogy a járvány harmadik hullámának letörése után biztonságosabb és kevésbé törékeny gazdaságot akarnak létrehozni.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!