Simicskó István: Újbuda önkormányzata bontson szerződést Czeglédyvel!

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője felszólítja Újbuda baloldali önkormányzati vezetését, hogy haladéktalanul mondja fel a Czeglédy Csabával kötött ügyvédi megbízási szerződést.

Simicskó István szerdai videónyilatkozatában úgy fogalmazott: tudják, hogy

több 10 millió forintot költenek el erre a célra, számos kerületben van megbízási szerződése Czeglédy Csabának, Gyurcsány Ferenc ügyvédjének.

Tudják milyen múltja van, számos esetben diákokat, munkavállalókat csapott be, ezért függesztette fel az ügyvédi kamara a tagságát is – mondta a képviselő.

Újbuda kereszténydemokrata országgyűlési képviselője hozzátette: erkölcsileg és morálisan is kifogásolható, hogy vele szerződést kössön közösségi munka segítésére, ügyvédi feladat ellátására, okirat szerkesztésre és egyéb más feladatokra bármilyen önkormányzat. Ez méltatlan és felháborító – jelentette ki a kormánypárti politikus.

Simicskó István hangsúlyozta, nyomatékosan kérik Újbuda baloldali vezetését, hogy mondja fel a vonatkozó szerződést.

A megbízás szerinte kicsit olyan, mintha „kecskére bíznánk a káposztát”.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!