Soha többé nemzetárulás!

2004. december 5. a rendszerváltozás utáni magyar politika egyik legszomorúbb napja volt.

Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elnöke

A balliberális oldal magyart magyar ellen fordított, a határon túliak ellen kampányolt és megtagadta tőlük a kettős állampolgárság lehetőségét. Ma, 13 évvel később még mindig az a Gyurcsány Ferenc lehet a baloldal vezetője, aki rendre próbál rátenni egy lapáttal az akkori nemzetárulására, most épp a DK nevű káros formáció élén. A baloldal mit sem változott. Tönkretették az országot és elárulták a magyarokat, de még mindig nem tanultak semmit. Most is az MSZP frakció tagja az akkori plakátarcuk, az európai parlamenti delegációvezetőjük pedig megtagadná a kettős állampolgárságot és a magyarok ellen szavazott még 2010-ben is.

Vona Gábor és néhány Jobbikos frakciótársa pedig úgy gondolta, hogy van fontosabb elfoglaltság, mint a nemzetegyesítő történelmi szavazás, így ők 7 évvel ezelőtt nem vettek részt szavazáson.
A kormánypártok ezzel szemben mindig is a határon túli magyarok mellé álltak, támogatják őket küzdelmeikben, boldogulásukban.

Az ellenzék nemzetpolitikából is megbukott, ne engedjük, hogy még egyszer a december 5-i gyalázat emberei kerülhessenek a hatalom közelébe!

Nacsa Lőrinc
elnök
Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ)