Ami rossz a világból ránk zúdul, arra a válasz, hogy építünk és szépítünk, közösséget építünk és a keresztény egyházainkat erősítjük – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a megújult gyöngyöspatai Kisboldogasszony katolikus templomban.
Soltész Miklós az ünnepi szentmise előtt arról beszélt, hogy sok minden zajlik most az életünkben és sok mindent tapasztalunk, hallunk ennek kapcsán, így gyűlölködést és keresztények elleni támadást, emberek fenyegetését is.
Mégis, nekünk az a feladatunk, bárki is az ellenkezőjét gondolja, hogy igenis, a krisztusi, kétezer éves tanítást mind lelkieken, mind a tanításon, közösségeinken és templomainkon keresztül segítsük és erősítsük.
„Sosem lehet tudni, hogy azok, akik rombolnak és tegnap úgy tomboltak Budapesten, francia forradalmat idéző hangulatban, hogy rossz volt nézni, mikor fognak megtérni. A mi feladatunk és felelősségünk is, hogy az összefogást erősítsük, ahogy az a gyöngyöspatai építkezésnél is megtörtént” – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus.
Óriási dolognak nevezte, hogy a kormány és az egyházak közösen, az elmúlt tíz-tizenöt évben Magyarországon és a magyarlakta vidékeken Kárpát-medence szerte összesen 3800 templomot újítottak fel és további kétszázat építettek. Ezek egyike a gyöngyöspatai Kisboldogasszony-templom, amely azonban nem egy a sok közül, hanem az egyik legkülönlegesebb.
Nem csupán történelmi múltja és szépsége, hanem a felújítása során tapasztalt fantasztikus összefogás miatt – jelentette ki az államtitkár. Felidézte: a térség fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László kereste meg annak idején a beruházás gondolatával, majd együtt mentek el Orbán Viktor miniszterelnökhöz, aki „rábólintott a gyöngyöspatai közösség kérésére”.
A kivitelezést is példaértékű összefogás jellemezte, így köszönet illet minden közreműködőt a közös erőfeszítésekért és azért az eddig nem tapasztalt helyzetért, hogy a munka végeztével nem plusz forrást kértek, hanem annak lehetőségét, hogy a megmaradt pénzt a közösségi ház fejlesztésére költhessék – tette hozzá Soltész Miklós.
Köszönetet mondott az Egri Főegyházmegye jelenlévő képviselőinek is, hogy részese lehetett a régió egyházi intézményfejlesztéseinek. „Ezt a csodás időszakot ezzel nem zártuk le, szerintem folytatni fogjuk a sok-sok munkát” – jegyezte meg az államtitkár.
