Amikor egy templom megújul, az a közösségen túl jó a városrésznek, a falunak, sőt a gazdaságnak is, hiszen az sem mindegy, milyen megbízásokat, milyen munkákat kapnak a felújításokban részt vevő vállalkozók, vállalkozások, akik erre még büszkék is lehetnek - mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, bejelentve, hogy a kormány a Budapest-Sashalmi Krisztus Király-plébániatemplom tetőszerkezetének felújítását további hatvanmillió forinttal támogatja.
Soltész Miklós felidézte, hogy a templom 1930-ban egy olyan időszakban épült fel, amikor nem sokkal korábban elvették Magyarország kétharmadát, és épp kezdett volna magához térni az ország, amikor betört a nagy világgazdasági válság, majd ezt követően a nagyhatalmak - a mai korhoz hasonlóan - úgy gondolták, hogy gazdasági bajaikat, irigységüket egy háború kirobbantásával rendezik.
95 évvel ezelőtt őseink minden nehézség ellenére mertek vállalkozni, és felépítettek egy ilyen hatalmas és szép templomot. Tisztelet a hősöknek! – fűzte hozzá az államtitkár. Kijelentette:
ugyan az idő minden épületet, minden egyes alkotást, így egy templomot is kikezd, de nekünk kötelességünk ezeket olyan állapotban megtartani és továbbadni, hogy a következő évtizedekben is hívek sokaságát fogadhassa.
A kereszténydemokrata politikus kiemelte a templom felújításának érdekében létrejött összefogást, rámutatva: abból már eddig is részt vállalt az Esztergom-Budapesti főegyházmegye, a kormány, a hívek, valamint a XVI. kerületi önkormányzat is.
A templom megújulásának eddig elvégzett munkálataira már biztosított huszonötmillió forinton túl a kormány a tetőszerkezet felújítását további hatvanmillió forinttal támogatja – közölte az államtitkár.
Méltatta Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő erőfeszítéseit, aki akkor nyújtotta be a templomfelújítási támogatásról szóló javaslatát, amikor még volt arra lehetőség, hogy azt a plébánia még az idei esztendőben megkaphassa.
Az MTI-nek nyilatkozva Soltész Miklós azt mondta,
a templomfelújításokból Budapest, a nemzet fővárosa sem maradhat ki, a sashalmi templom mellett a Budavári-Nagyboldogasszony-templom, a Bakáts téri, valamint a Horváth Mihály téri templom és több tucat más templom is megújult már az Eucharisztikus kongresszus kezdetére.
Rendkívül fontosnak nevezte a kisebb közösségekhez, adott esetben a külső kerületekhez tartozó templomokat, mint amilyen a sashalmi is.
Szatmáry Kristóf fideszes országgyűlési képviselő kijelentette, minden erejükkel azon vannak, hogy az elkövetkező években a templom kívülről és belülről is teljesen megújuljon. A sashalmi keresztény híveket erős közösségnek nevezte, és mindenkinek megköszönte, aki részt vállalt a templom megújításából.