Soltész Miklós: Építkezni csak békében lehet

Építkezni csak békében lehet – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke szerdán a Baranya vármegyei Mecseknádasdon, a megújult német nemzetiségi óvoda és bölcsőde átadásán.

Soltész

 

Soltész Miklós úgy fogalmazott: éppen ezért „mi a békességet akarjuk a gyermekeink érdekében”.

A béke egyaránt fontos a falvakban, városokban, az országban és egész Európában – hangsúlyozta.

Az államtitkár az ünnepségen felidézte a település történetét. Kiemelte, hogy Mecseknádasd „minden időben és korban talpra tudott állni, életerőt tudott mutatni”. Az ott élők pedig nemcsak ügyes, de szorgos és a hagyományokat szerető emberek – tette hozzá.

Soltész Miklós elismerően szólt arról, hogy a település vezetése és a nemzetiségi önkormányzat is rendszeresen nyújt be pályázatot közösségi programok megvalósítására, közösségi helyiségek felújítására.

A most felújított és átadott Mecseknádasdi Schlossgarten Óvoda és Bölcsőde felújításához is biztosított támogatást a kormány”

– jelezte.

Hargitai János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében szintén a béke fontosságát emelte ki. Úgy fogalmazott, hogy csak a béke fenntartásával lehet megőrizni az eredményeket és biztosítani a további fejlődést.

Kraszné Auth Szilvia (független) polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvoda fenntartását tíz évvel ezelőtt vette át a német nemzetiségi önkormányzat, és ezen idő alatt bebizonyította, hogy jó gazdája az intézménynek.

Hozzátette, az óvoda felújítása és korszerűsítése több lépcsőben történt meg, kormányzati támogatással.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!