Soltész Miklós: A fiatalok ezeken a zarándoklatokon akár életre szóló lelki erőt kaphatnak

Három zarándokvonatot indít idén a MÁV a Misszió Tours utazási irodával közösen: májusban az erdélyi Csíksomlyóba, júniusban a lengyelországi, czestochowai pálos kegyhelyre, októberben pedig a bosznia-hercegovinai Medjugorjéba - közölték a szervezők csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Soltész Miklós (KDNP, a Miniszterelnökség egyházügyekért felelős államtitkára beszél a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START Zrt. sajtótájékoztatóján a Nyugati pályaudvar Királyi várótermében 2020. január 23-án. A sajtótájékoztatón a kilencedik, Csíksomlyóra induló Boldogasszony, a nyolcadik, Czestochowába induló Fekete Madonna és az októberi, Medjugorjébe induló zarándokvonatról hangzott el tájékoztatás. (MTI fotó: Kovács Attila)
   
Veres András győri püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke arról beszélt: ezek a zarándoklatok egyszerre vallási és nemzeti, hazafias cselekedetek. A lelki feltöltődés mellett a Kárpát-medencében élő magyarok, illetve a magyar és más népek közötti barátság erősítését szolgálják.
    
Az MKPK elnöke, aki a csíksomlyói és a czestochowai zarándoklatok egyházi fővédnöke, illetve a lengyelországi zarándoklat lelki vezetője is lesz, az „egész Kárpát-medencét átölelő lelki közösség" kialakításának fontosságát hangsúlyozta.
    
Veres András reményét fejezte ki, hogy - akárcsak az elmúlt években - idén is sokan csatlakoznak majd a zarándokokhoz a kontinensen túlról is.
    
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a trianoni békeszerződés megkötésének 100. évfordulójára utalva kiemelte: ebben az évben különösen fontos a nemzeti összetartozást erősítő csíksomlyói zarándoklat.
    
Úgy fogalmazott: az évforduló egyrészt „a magyarság szívét fájdítja", másrészt azonban a „nemzeti összetartozás évét ünnepeljük, mert ha 100 évig ilyen helyzetben meg tudott maradni a magyarság a Kárpát-medencében hittel és összetartozással, akkor ez mégiscsak ünnep".
    
Az államtitkár szólt arról is, ahogy az elmúlt években, úgy idén is támogatja a kormány fiatalok részvételét a zarándoklatokon. Az elmúlt években 4000 középiskolás, gyermekvédelemben nevelkedő, határon túli, illetve a diaszpórában élő magyar fiatal zarándoklatának költségeit állta kormány.
    
Hozzátette: a gyermekvédelemből érkező fiatalok ezeken a zarándoklatokon akár életre szóló lelki erőt kaphatnak, illetve segítő kapcsolatokat alakíthatnak ki. A diaszpórából érkező fiataloknak pedig sokszor ezeken az utazásokon alakul ki a kötődésük az anyaországgal, és később is visszatérnek hosszabb-rövidebb időre Magyarországra.
    
A sajtótájékoztatón felolvasták Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a csíksomlyói és a czestochowai zarándoklatok világi fővédnöke levelét.
    
Azt írta: a mai világban „a szélrózsa minden irányába utazhatunk", a legértékesebb utazás azonban „változatlanul az, amely önmagunkhoz vezet".
    
Úgy fogalmazott: „Czestochowa és Csíksomlyó a keresztény Európa két lelki fellegvára, ahol a hit, a remény és a szeretet ereje megérinti a nyitott szívvel érkezőket. Mindaz, ami ezeken a megszentelt helyeken történik, messze túlmutat önmagán."
    
„Egy olyan korban, amelyben a rombolás erői szét akarják zilálni a természetes emberi önazonosságot és mindazon intézményeket - a családot, a keresztény egyházakat és a nemzeti államokat -, amelyek annak védelmére hivatottak, különösen fontos, hogy megérezzük és megértsük az összetartozásunk jelét, hogy megérkezzünk az önmagunkhoz vezető úton, és abból erőt meríthessünk" - hangzott el.
    
Kormányos László, a MÁV-START Zrt. vezérigazgató-helyettese arról beszélt: a MÁV célul tűzte ki, hogy minél gyorsabb és színvonalasabb utazást biztosítva összekösse a magyar lakta területeken élőket határokon innen és túl.
    
Szólt arról is: 2019-ben a MÁV 61 különvonattal több mint 15 ezer belföldi és 250 nemzetközi csoportot szállított, összesen 1,2 millió utas vett részt csoportos utazáson.
    
Hozzátette: a 2020-as évben kiemelt csoportos utazás lesz a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus résztvevőinek szállítása, az Erzsébet-táborok résztvevőinek utaztatása, valamint a 9. és 11. osztályos középiskolás diákok eljuttatása az idegen nyelvi kurzusokra, német nyelvterületre.
    
Budai László, a Misszió Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatója felidézte: az első zarándokvonatuk 2011-ben indult Lengyelországba. Azóta 20 ezer zarándokot utaztattak.
    
Ismertette: a csíksomlyói zarándoklat programjában szerepel a máriaradnai kegytemplom felkeresése, pénteken a Gyimesekbe mennek, szombaton a csíksomlyói búcsún, vasárnap pedig Gyergyószentmiklós főterén szentmisén vesznek részt a zarándokok.
    
A zarándoklatok teljes programja megtalálható missziotours.hu oldalon.
    
Csíksomlyón az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor János Zsigmond erdélyi fejedelem fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. Csík, Gyergyó és Kászon népe pünkösd szombatján Csíksomlyón gyülekezett, Szűz Mária segítségét kérte, majd legyőzte a fejedelem seregét a Hargita Tolvajos-hágójában. A diadal után újból Csíksomlyón adtak hálát, egyben fogadalmat tettek, hogy ezután pünkösd szombatján minden évben elzarándokolnak oda.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!