Soltész Miklós: Fontos, hogy az iskolák és a templomok utat mutassanak

Fontos, hogy az iskolák és a templomok az egyházi vezetőkkel együtt megmutassák, mi az igaz és mi a hamis, mi a felesleges, amit ki kell dobni az életünkből, ami figyelmet sem érdemel – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a megújult középkori katolikus templom megáldása alkalmából rendezett csütörtöki ünnepségen, Apcon.

 

SoltészSoltész Miklós köszöntőjében hangsúlyozta: ezért van értelme a 21. században is felújítani templomokat és támogatni egyházi iskolákat. „Nap mint nap kapunk hívásokat”, amelyek között van értékes, szép és fontos, ám akadnak hamisak, csalók is, amelyekkel be akarják csapni, meg akarják vezetni az embereket. Sokszor nehéz felismerni: mi az igaz és a hamis, mint ahogyan azt is nehéz megítélni, hogy a hamis mikor válik mégis a javunkra – mondta.

Amikor templomot újít fel vagy egyházi iskolákat indít, támogat a kormány, azért teszi, mert a hívásokra választ adva ezzel is odafigyel arra: mi az igaz és mi a hamis.

Így a világ mai iszonyatos zajában, zörejében arra is, hogy ha valakit családi vagy papi, szerzetesi hivatásba hív a jóisten, azt merje és legyen lehetősége vállalni”

– emelte ki.

Köszönet illeti mindazokat, akik az apci templom felújításához hozzájárultak, ahogyan a helyieket is, mert megmutatják a világnak, hogy bár sok szenvedést kellett átvészelniük történelmük során, mégis itt vannak, megmaradtak.

Adjon ez a beruházás erőt és választ arra, hogy honnan jönnek a szirénhangok és honnan az igazak, hol érdemes megmaradni és küzdeni, és mi az, amit ki kell vetnünk az életünkből"

– közölte az államtitkár.

Szabó Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője szerint minden nemzet és település annyit ér, amennyire múltját tiszteli és képes azt megőrizni, továbbadni. Ezer éve a hite tartotta meg a magyarságot, melynek nélkülözhetetlen jelképei a településeket ékesítő, azok igazodási pontjául is szolgáló templomok – mutatott rá.

Aki ezeket az épületeket létrehozza, majd azoknak gondját viseli, egyúttal jövőbe vetett hitét is megerősíti – mondta, jelezve: mindezek alapjául a közösségek szolgálnak, amelyek, ha összetartanak, teremtő erejük van. Ezt bizonyítja az apci Szent István király-templom felújítása is, melyhez az egri érsekség és a kormány mellett a hívek közössége és civil szervezetek egyaránt jelentős mértékben járultak hozzá - közölte.

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!