Soltész Miklós: A keresztény értékrend szerinti nevelés megtartóerő

A keresztény értékrend szerinti nevelés megtartóerőt jelent ezer éve a magyarságnak – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője szerdán Balatonalmádiban, a református óvoda átadásán.

Soltész Miklós kiemelte: tudással gyarapodnak és emberséget is tanulhatnak a gyermekek a református óvodában, aminek köszönhetően a nemzet erős tagjaivá válhatnak majd.

Az államtitkár elmondta, hogy az országos óvodaprogram révén az utóbbi években 71 óvodai építkezés indult meg, ennek révén mintegy 3200 férőhely létesül.

Mint fogalmazott: a keresztény nevelés nem kötelez senkit arra, hogy misére vagy istentiszteletre járjon, de a krisztusi tanítás szerinti fontos értékeket közvetít.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelten támogatja a családokat, hiszen „a jövő alapja a gyermek”.

A Balatonalmádi Nádas Református Óvodában négy csoportban száz gyermeket nevelnek.

(A képen balról a harmadik Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, tovabba bal oldalon Nemes Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, balról a második Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, jobbról a harmadik Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője, mellette Fabó Péter Fidesz-KDNP-s polgármester és a kép jobb szélén Rokalyné Csizmadia Margit intézményvezető Balatonalmádiban, a református óvoda avatásán 2022. szeptember 7-én. Fotó: MTI / Vasvári Tamás)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!