Soltész Miklós: A kormány idén is támogatja az egyházi közösségek programjait

Magyarország és a Kárpát-medence 835 településének 1323 egyházi közössége szervezhet programokat több mint 490 millió forintos kormányzati támogatással az idén - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton, Pécsett.

Soltész Miklós a Boldog Özséb Program keretében, kormányzati támogatásnak köszönhetően, több mint félmilliárd forint értékben megújított pécsi Pálos templom és kolostor átadásán azt mondta: az idei évi forrás segítségével az egyházi közösségek táborokat, találkozókat szervezhetnek, így "élettel telhetnek meg" az elmúlt időszakban felújított vagy újonnan emelt épületek.

Az államtitkár a rend tevékenységét méltatva kiemelte, hogy a pálosok a megalakulásuk óta eltelt csaknem 800 éve alatt mindvégig - török, muszlim pusztítás, elhallgattatás, kommunista megpróbáltatások ellenére is - fennmaradtak, és ha kellett, talpra álltak. 

A KDNP alelnöke emlékeztetett rá, hogy a magyar kormány az elmúlt években Pécs mellett Márianosztrán, Budapesten, Páloszszentkúton és Hargitafürdőn támogatott olyan beruházásokat, amelyek a pálos rend a magyar keresztény közösségek iránt tanúsított folyamatos szolgálatát segítik.

A pécsi beruházásról elmondta: amellett, hogy megújult a templom, a kolostor, a családokat szolgáló gyerekjátszó-helyiség és közösségi tér is létrejött a fejlesztések eredményeként.

Soltész Miklós

Az államtitkár úgy fogalmazott: a kereszténységet burkoltan illetve nyíltan üldözők ellen egy módon lehet felvenni a küzdelmet, mégpedig ha "hitünkben megerősödünk, és egyházainkat - így a katolikus egyházat és azon belül rendjeinket - is megerősítjük".

Kővári János (Összefogás Pécsért Egyesület) pécsi önkormányzati képviselő, a Baranya Megyei Önkormányzat fejlesztési biztosa azt emelte ki, hogy a pálosok elmúlt évszázadokban tett erőfeszítéseikkel ajándékot adtak a pécsieknek és a magyaroknak. Úgy vélekedett, a beruházások egy összetartó helyi közösséget szolgálnak, segítségükkel "újra és újra otthonra lelhetnek" a hívők. 

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató anyaga szerint a pálos rend - az egyetlen magyar alapítású, középkori eredetű, ma is működő férfi szerzetesrend - 2020-ban emlékezett meg a rendet megszervező Esztergomi Boldog Özséb halálának a 750. évfordulójáról.

Az évfordulóra kidolgozott és kormányzati támogatásban részesített Boldog Özséb Program keretében az egész országban megújultak a pálosok kezelésében lévő épületek, így a templomok, kolostorok. Emellett számos, a pálos rend társadalmi beágyazottságát elmélyítő kulturális programelem is zajlott.

A program pécsi fejlesztései között a Pálos templom és a kolostorépület külső és belső felújítása történt meg, létrejött egy új előadótér, egy szentségimádási kápolna, valamint egy új gyerekjátszó-helyiség és egy új közösségi terem. A beruházást 544 millió forintból hajtották végre.

A fejlesztések szombat délutáni átadóünnepségének részeként szentmisét mutattak be, amelynek keretében Remete Szent Pál ünnepéhez kapcsolódva a pálos szerzetesek megújították rendi fogadalmukat.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!