Köszönjük a külhoni magyarok megbocsátását a húsz évvel ezelőtti bűnért – mondta a 2004-es népszavazásra emlékeztetve Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke pénteken Gyergyószentmiklóson.
„Köszönöm minden erdélyi, székelyföldi, partiumi magyarnak, minden Kárpát-medencében, de nem a jelenlegi Magyarországon élő magyarnak, hogy meg tudtak bocsájtani a húsz évvel ezelőtti bűnért” – fogalmazott az államtitkár.
A KDNP-s politikus a Szent Miklós-templom búcsús szentmiséjén és körmenetén vett részt a székelyföldi városban. A templomban mondott ünnepi beszédében úgy fogalmazott: háromszoros köszönettel érkezett, amit három keresztény érték köré csoportosít: a megbocsátás, a küzdelem másokért és a cselekvő szeretet.
A 2004. december 5-i népszavazásra emlékeztetve rámutatott:
nem szabad feledni, nagy bűn volt, a trianoni békediktátum után voltak olyanok, akik ahelyett, hogy magukhoz ölelték volna az elszakított testvéreket, újra elszakították őket. Köszönöm a megbocsátást, az elmúlt tizenöt évnek a nagyszerű együttműködését"
– mondta a külhoni magyarokra utalva Soltész Miklós.
Ünnepi beszédében a második keresztény értéket – küzdelem másokért – említve megköszönte az erdélyi magyaroknak a múlt vasárnapi romániai parlamenti választásokon tapasztalt „kiállást” is.
Ha önök nem álltak volna ki a közösségért, akkor bizony a húsz évvel ezelőtti tragédia most folytatódhatott volna, de már itt, országon belül"
– fogalmazott. Megköszönte, hogy sokan elmentek szavazni, és ismét lesz hathatós magyar képviselet a bukaresti parlamentben, „bármekkora is lesz a küzdelem”. A politikus sok erőt kívánt ehhez a választottaknak.
A harmadik keresztény értéket, a cselekvő szeretetet említve a jelenlévő fiataloknak mondott köszönetet, mivel az elmúlt időszakban „gyakorolták Szent Miklós üzenetét” és közel 2000 csomagot „gyűjtöttek össze” rászoruló családok részére. Ez ne egyszeri dolog legyen – biztatta őket -, „minden nap, héten, hónapban” próbálják gyakorolni, és akkor a boldogság, öröm, a közösség tisztelete és szeretete is velük lesz.
Soltész Miklós beszédében arra is kitért, hogy Gyergyószentmiklós júniusban megválasztott polgármestere, Nagy Zoltán visszaadná a város régi fényét, és szerinte adódik, hogy miből. Rámutatott: ha a szeretet lángja egy kisázsiai városból elindulva bejárta a világot és üzenete megmaradt, akkor most, egy székelyföldi kisvárosból kiindulva is meg lehet ezt tenni.
El lehet indulni Budapest fele, Bukarest fele és Vászló (Vaslui) fele, keletre. Mindenhol gyakorolni lehet azt az üzenetet, amit Szent Miklóstól kaptunk, és amit ez a város – hála Istennek – évszázadok óta őriz"
– zárta beszédét az államtitkár, a névadó szent védelmét kérve a városra és a Gyergyói-medence népére.
Az online is közvetített búcsús szentmisét Korzenszky Richárd emeritus perjel, a Tihanyi Bencés Apátság volt elöljárója celebrálta. Szentbeszédében felidézte a gyerekkori Mikulás-várás izgalmait, és rámutatott: a legnagyobb ajándék Istentől, amely által az emberek iránti szeretete nyilvánul meg, maga Jézus Krisztus.
Közölte, hogy nem csak várni kell az ajándékot, magának az embernek is ajándéknak kell lennie. „Csak az odaadó, ajándékozó életnek van értelme” – húzta alá.
Dávid György főesperes-plébános házigazdaként arra emlékeztetett, hogy az elmúlt években kezdték jobban megismerni az egyházközség kincseit, és a napokban mutatták be a 15. század elejéről származó Pieta-szoabrot, amelyet jövőre restaurálnak.
A szentmise után a hagyományos körmenetet is megtartották, a templomban őrzött Szent Miklós-szobrot végighordozták a város főterén. Noha a főesperes elmondása szerint a szakemberek aggódnak a többszáz éves szobor állapotáért, idén is ezt kísérték a hívek a körmeneten.
Gyergyószentmiklóson a város névadójának napját követő hétvégén tartják a városnapokat is, amikor kulturális, sport- és szórakoztató rendezvényekkel ünnepelnek.