Soltész Miklós: A magyar családpolitikának mindig sokrétűnek kell lennie

A családok, a települések és a döntéshozók összefogásával megvalósuló magyar családpolitikának sokrétűnek kell lennie, ennek fontos részei az intézmények, ezért is van szükség a fejlesztésekre – hangsúlyozta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke szerdán a Győr-Moson-Sopron vármegyei Kópházán.

SoltészSoltész Miklós a település horvát-magyar kétnyelvű bölcsődéjének ünnepélyes felavatásán a többi között arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsődei szolgáltatásban már 68 ezer férőhely áll rendelkezésre, ami az elmúlt esztendőkhöz viszonyítva mintegy négy és félszeres növekedést jelent.

Az államtitkár ismertetése szerint a bölcsődei ellátás intézményi lefedettsége három és félszeresére nőtt, ami azt jelenti, hogy immár 1211 településen tudják azt biztosítani.

Soltész Miklós ünnepi beszédében azt is felidézte, hogy

1852. április 22-én nyílt meg Pesten az első magyarországi bölcsőde az akkoriban érvényes gondviselési és ápolási szabályzat előírásainak értelmében; az a bölcsőde is hatalmas összefogással jött létre, ahhoz rengetegen járultak hozzá.”

Az első bölcsőde természetesen keresztény szemléletű volt – emlékeztetett az államtitkár.

Soltész

A politikus a kópházai horvát nemzetiségnek, mint fenntartónak is köszönetet mondott és arra hívta fel a figyelmet, hogy a bölcsődei beruházások tovább folytatódnak, a férőhelyek többezres bővülésére lehet számítani a közeljövőben is.

Barcza Attila (Fidesz-KDNP) Győr-Moson-Sopron vármegye 4. számú egyéni választókerületének országgyűlési képviselője elmondta:

a kormány családpolitikájának legfőbb eleme az, hogy a gyermek az első, erre bizonyíték ez a bölcsőde is.”

A képviselő hangsúlyozta, hogy a a bölcsődék területén a soproni választókerületében mára sikerült elérni a 100 százalékos lefedettséget, ez pedig a családok helyben maradását is nagyban segíti, hiszen hozzájárul a fiatalabb generáció szeretetének és a településhez való kötődésének kialakulásához.

A kormány segítségére a jövőben is számítunk – tette hozzá.

Soltész

Ez a csaknem 300 millió forintos beruházás is erősíti Kópháza népességmegtartó erejét – hangsúlyozta a kormánypárti politikus, aki minden segítőnek köszönetet mondott, külön kiemelve elődjét, az eseményen szintén jelenlévő Firtl Mátyást.

Az ünnepélyes eseményen a bölcsődét Szarka Gábor kópházi plébános szentmise keretében áldotta meg.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!