Soltész Miklós: A Magyarországon élő nemzetiségek közvetíthetik a békés egymás mellett élést

A Magyarországon élő nemzetiségek közvetíthetik a békés egymás mellett élést a Kárpát-medencében élő népek számára – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a Békés vármegyei nemzetiségi díjak átadásán kedden, Kétsopronyban.

Soltész

 

Soltész Miklós kifejtette, hétfő este, a magyar-török kulturális évad megnyitóján tapasztalta, hogy a „békétlen, szörnyűséges történelmi múlt ellenére” a résztvevők arra tudtak koncentrálni, ami összeköti őket, „fantasztikus módon tudtak kapcsolódni egymáshoz”.

Nagy szükség lenne ezt megvalósítani a Kárpát-medence népei között is – húzta alá, reményét fejezve ki, hogy a Békés vármegyében élő nemzetiségek megmutatják, közvetítik a békés egymás mellett élés példáját, hogy így élhessenek mások mellett a magyarok és a románok, vagy a magyarok és a szlovákok is.

Az államtitkár emlékeztetett, 12 év alatt 6,2 milliárd forint érkezett Békés vármegye 42 településére, 51 nemzetiségi önkormányzathoz. Ebben iskolafenntartási, önkormányzati működési, továbbá fejlesztési támogatások is vannak.

A vármegyében jelen van csaknem mind a 13 nemzetiség, amelyik Magyarországon őshonos

– jelentette ki.

Soltész Miklós szólt arról: sajnálja, hogy két éve, amikor az Európa Tanács „úgynevezett szakértői” Magyarországon járták, nem jöttek el Békés vármegyébe, hiszen akkor láthatták volna, hogy mennyi mindent tesznek néha együtt, néha külön a magyarok és a nemzetiségek.

Láthatták volna, hogy 30 éve működik a nemzetiségi önkormányzatoknak autonómiát biztosító rendszer; azt, hogy az egyházaknak milyen fontos szerepük van a nemzetiségek megmaradásában; és láthatták volna, hogy mennyi templom, iskola, óvoda, falu- és tájház újult meg közös erőből az elmúlt években.

De ők csak ültek merev arccal, és osztották az észt

– fogalmazott.

Zalai Mihály (Fidesz-KDNP), a Békés Vármegyei Közgyűlés elnöke kifejtette, január 24. és 26. között Békésbe látogat Novák Katalin; a szervezéskor megkérdezték tőle, mi az az egy esemény vagy találkozás, amely nélkül nem mehet el a köztársasági elnök. Ő pedig azt javasolta az elnöki hivatal munkatársainak, hogy találkozzon a köztársasági elnök az itt élő nemzetiségekkel. Ez pozitív fogadtatásra talált – árulta el.

Hozzátette, létezik Mezőberényben egy speciális tarisznyatípus, amelyet szlovákok és németek „egyformán használnak”, ami véleménye szerint az együttélés szép példája.

A Békés vármegyei nemzetiségek napi díszünnepségen átadták a vármegyei nemzetiségi díjakat.

A szlovák nemzetiség kitüntetettje 2023-ban Krajcsovics Hajnalka közművelődési szakember, aki 2001 óta a Békéscsabai Szlovák Kultúra Házának munkatársa. Feladata a békéscsabai régióhoz tartozó tíz, szlovákok lakta település szlovákságának összefogása is.

A német nemzetiség kitüntetettje Takács Istvánné Kurt Zsuzsanna nyugdíjas tanár, egykori iskolaigazgató lett. Célja közösségbe szervezni azokat a magyar állampolgárokat, akik felvállalták származásukat, német-sváb-szász gyökereiket.

A román nemzetiség kitüntetettje Táth János lett, aki 1973-tól 2003-ig a Magyarországi Románok Szövetsége, később a Magyarországi Románok Országos Önkormányzata munkáját segítette. Tagja a Magyarországi Románok Országos Önkormányzat Kulturális és Ifjúsági Bizottságának.

A roma nemzetiség kitüntetettje Zsigmond Károly, aki a dobozi általános iskola igazgatója 15 éve. A faluban ő volt az első diplomás roma. A Békéscsabai Tankerületi Központ antiszegregációs munkacsoportjának tagja

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!