Soltész Miklós: A nemzet számára fontos az egyházi nevelés

Az egyházi nevelés fontosságáról beszélt a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára pénteken Győrben, ahol 4,6 milliárd forint hazai forrásból újul meg a Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda épülete.

A felújításról tartott sajtótájékoztatón Soltész Miklós úgy fogalmazott: a nemzet számára fontos az egyházi nevelés, mert azok a gyerekek, akik keresztény nevelést kapnak, a nemzetnek hűséges állampolgárai lesznek.

Megjegyezte: a kommunista érában sem egyházi óvoda, sem egyházi általános iskola nem működhetett, és mindössze néhány ezer fiatal járhatott egyházi fenntartású középiskolába. Ma már csaknem 230 ezer fiatalt nevelnek egyházi intézményben, óvodától a felsőoktatásig - tette hozzá. Azt mondta, a katolikus nevelésből a Győri Egyházmegye is kiveszi a részét, ebben Veres András megyés püspök és elődje, Pápai Lajos munkájának nagy szerepe van.

Kiemelte: a kormány támogatja, hogy egyházak és felekezetek sok gyereket tanítsanak, neveljenek, ezért is járul hozzá országszerte az ehhez szükséges infrastrukturális fejlesztésekhez. Emlékeztetett arra, hogy a katolikus óvodaépítési program révén már megújultak, vagy épültek intézmények Sopronban, Mosonmagyaróváron, Csornán, Kapuváron, Komáromban és Győrben is.

Soltész MiklósSoltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a győri Prohászka Ottokár Orsolyita Gimnázium, Általános Iskola és Óvoda felújításáról tartott sajtótájékoztatón 2021. február 26-án. Az épület 4,6 milliárd forint hazai forrásból újul meg. (Fotó: MTI / Krizsán Csaba)

A Prohászka-intézmény fejlesztése összhangban van a kormány azon szándékával is,  hogy minél több építkezés kezdődjön az országban – jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve, hogy teljesen új óvodai épületet és multifunkcionális sportcsarnokot építenek, az általános iskola és a gimnázium épületét pedig felújítják.

Veres András azt emelte ki, hogy az óvodai nevelésnek helyet adó épület ma már „méltatlan" a megfelelő szakmai nevelésre, de az iskola épületein is látszanak a rendszerváltás előtti idők nyomai. A felújítással a szülők elvárásainak is szeretnének megfelelni – hangsúlyozta megyés püspök. Emlékeztetett: az elmúlt években kormányzati támogatással több egyházmegyei épületet is sikerült megújítani, egyebek mellett a Brenner János Hittudományi Főiskola épületét.

Simon Róbert Balázs, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a megyeszékhelyen hangsúlyosan van jelen az egyházi oktatás és nevelés, majd hozzátette, hogy a Prohászka-intézmény 27 éve működik, jelenleg 765 gyermeket nevelnek.

Nagy Csaba, az intézmény igazgatója elmondta, hogy a felújítás három ütemben valósul meg. A beruházás ideje alatt az általános iskolások az épületben maradnak, a gimnázium tanulóit a Széchenyi István Egyetem egyik épületében helyezték el, az óvodásokat pedig egy egyházmegyei intézményben.

Az óvoda és a gimnázium felújítása, illetve a gimnázium és az általános iskola közötti függőfolyosó a tervek szerint hatszáz napon belül készül el. Az épületkomplexum teljes befejezése 2024 tavaszára várható.

Soltész Miklós a sajtótájékoztatón részvétét fejezte ki Veres Andrásnak, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökének a péntekre virradóra életének 72. évében elhunyt Snell György esztergom–budapesti segédpüspök halála miatt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!