Soltész Miklós: November 30-ig igényelhető az egyházak közösségi célú programjainak támogatása

November 30-áig lehet igényelni az egyházak közösségi célú programjainak támogatását - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Várpalotán, ahol átadta a Károli Gáspár-díjat Huszár Pálnak, a Magyarországi Református Egyház Zsinata világi elnökének.

A Károli Gáspár-díj idei díjazottja, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke (j) mond köszönő beszédet, mellette Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője (b), Fürjes Zoltán, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára (b2), Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke (k) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára (j2) a Várpalotai Református templomban 2020. október 29-én. (MTI fotó: Vasvári Tamás)

Soltész Miklós reményeit fejezte ki, hogy a járványhelyzet jövő nyáron már megengedi táborok, közösségi programok szervezését. Ezt segíti a támogatás, melyen 200-500 ezer forintot nyerhetnek el a közösségek jövőre megvalósuló egyházi táborokra, közösségi programokra és hitéleti rendezvényekre, a megvalósításukhoz szükséges eszközökre, valamint határon túli egyházi közösségek a magyarság megmaradását szolgáló programokra.

Az államtitkár szerint ezekkel a programokkal egyaránt erősíthetik az országot, a nemzetet és Közép-Európában azt a kereszténységet, amely megtartó erőt jelent.
Soltész Miklós a Károli Gáspár-díjjal elismert Huszár Pált olyan istenfélő embernek nevezte, aki a hitet nemcsak megtartja, hanem ahol tudja, bátran felvállalva tovább is adja. Ez a legfontosabb küldetésük a keresztény embereknek - emelte ki.

Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke, a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka évtizedeken át tanított történelmet, angol, német, orosz és latin nyelvet, valamint művészettörténetet a várpalotai Thuri György gimnáziumban, egyetemes egyháztörténetet németül a Pápai Református Teológiai Akadémián.

Huszár PálA Károli Gáspár-díj idei díjazottja, Huszár Pál, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnöke az elismerés átadádán a Várpalotai Református templomban 2020. október 29-én. (MTI fotó: Vasvári Tamás)

A Károli Gáspár-díjat a protestáns tudományok terén kifejtett munkásságáért, a Kárpát-medence magyar reformátusságáért, és az ökumenikus kapcsolatok terén végzett kiemelkedő szolgálatainak elismeréseként vehette át Huszár Pál.

Az ünnepségen részt vett Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője, Fürjes Zoltán egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár, valamint Campanari-Talabér Márta, Várpalota kormánypárti polgármestere is.
Huszár Pál nagy megtiszteltetésnek nevezte a díjat, a vele járó pénzjutalomból pedig kétszázezer forintot felajánlott a gyülekezetnek a várpalotai református templom külső renoválásához.

A Károli Gáspár-díjat minden évben a reformáció napja - október 31. - alkalmából adják át, legfeljebb két embernek. A másik díjazott nevét egyelőre nem árulták el, ő a későbbiekben szintén saját intézményében veszi majd át az elismerést.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!