Soltész Miklós: Összefogással épült református templom Balatonakarattyán

Az egyház, az adakozók, az önkormányzat és a kormány összefogásával épült református templom Balatonakarattyán – mondta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton a templom felszentelésén.

Soltész Miklós hangsúlyozta: a gyülekezet nyolcvanéves álma valósult meg, akik már 1943-ban is templomot akartak építeni.

Az államtitkár azt kérte: „ne hagyjuk, hogy nemzetünket, a keresztény tanítás értékeit és templomainkat is ugyanarra a sorsra juttassák, ami, Nyugat- és Észak-Európában már látható” és azt sem, hogy egy-egy szentírási idézet miatt börtönnel fenyegessenek „politikust, papot, lelkészt, civilt egyaránt”.

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője örömét fejezte ki, hogy elkészült egy olyan épület, ahol lelki otthonra lelnek a hívek. „Az a nemzet, amely templomot épít, a jövőt építi” – fogalmazott a politikus.

Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke igehirdetésében arra hívta fel a figyelmet, hogy az Isten által vetett szilárd alap bármikor megáll. A gyülekezeti jelenlétre buzdítva hangsúlyozta: „hitvallásra hív a templom”.

Nemes Pál egyházkerületi főgondnok kijelentette: a templom önmagában nem szent hely, attól lesz Isten háza, hogy összegyűlnek benne a hívők.

Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke levélben küldött köszöntőjében - amelyet Németh Péter lelkész olvasott fel - úgy fogalmazott: lejártak azok az idők, amikor az egyház arra várhatott, hogy az istenkereső emberek jönnek hozzá. „Ma már nekünk kell megkeresni azokat, akik Istent keresik”.

Európai, keresztény gyökereink és kultúránk megtartása, megerősítése kötelességünk–  

 

jelentette ki Matolcsy Gyöngyi (Fidesz-KDNP), a tóparti község polgármestere, aki felelevenítette a templom építéséhez vezető hosszas folyamatot. Végül az önkormányzat tulajdonában álló használaton kívüli kertmozi és a szomszédos eladóvá vált telek területén indulhatott meg a beruházás – mondta.

Némethné Sz. Tóth Ildikó lelkész beszámolt arról is, hogy a hívek adományaiból szerezték be 2,5 millió forintért a harangot, négymillióért az orgonát, csak a 2020 utolsó októberi vasárnapján gyűjtött országos perselyadományokból 21 millió forint gyűlt össze.

A több mint kétszázmillió forintból elkészült balatonakarattyai templom építéséhez első ütemben a telekvásárláshoz és szerkezetépítéshez 80 millió, majd később az infrastrukturális beruházásokra és a környezetrendezésre további 86 millió forint állami támogatást kapott a gyülekezet.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!