Soltész Miklós: Több mint 98 milliárd forinttal segítette Magyarország Ukrajnát és az ukrán menekülteket

Magyarország az orosz-ukrán háború ezer napja alatt 98,5 milliárd forinttal támogatta Ukrajnát és az onnan érkező menekülteket – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke a beregsurányi Segítségponton tartott sajtótájékoztatóján pénteken.

SoltészSoltész Miklós hangsúlyozta, a segítő munkából hatalmas mértékben vették ki a részüket a karitatív szervezetek, amelyek 5500 tonna élelmiszert, ruházatot és gyógyászati segédeszközt szállítottak át Ukrajnába mintegy 13 milliárd forint értékben.

Óriási volt az összefogás Magyarországon, ahová eddig 1 millió 437 ezer menekült érkezett a szomszédos országból, az öt, magyar-ukrán határ mellett lévő segítségponton pedig összesen 673 ezer embert fogadtak – fogalmazott az államtitkár.

Soltész

Kifejtette, az ország eddigi legnagyobb humanitárius akciójában a menekültek számára

szállást, ételt, ruházatot, egészségügyi ellátást, munkahelyet, oktatási és ingyenes utazási lehetőséget biztosítottak, a családoknak üdülést, az ukrán sportolóknak pedig felkészülési helyszínt tettek elérhetővé.

Emellett energetikai területen is segítséget nyújtottunk Ukrajnának áramszállítás formájában – tette hozzá az államtitkár. Soltész Miklós emlékeztetett arra, hogy a háború kitörésekor öt, Kárpátaljával határos magyar településen – Záhonyban, Beregsurányban, Barabáson, Lónyán és Tiszabecsen – állítottak fel segítségpontot. Záhonyban és Beregsurányban ez jelenleg is működik a Magyar Református Szeretetszolgálat és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat fenntartásában.

Soltész

Az államtitkár megköszönte a menekültek fogadásában és ellátásában segédkező hat karitatív szervezet és a települési önkormányzatok tevékenységét, valamint a Kárpátalján végzett segítő munkát. Nagy köszönet jár az állami szervezetek, a hatóságok és a kormányhivatalok munkájáért is – tette hozzá.

Úgy fogalmazott:

az ukrán kormány korábbi, a magyar energiaellátást folyamatos támadás alá helyező politikája és a kárpátaljai magyarokkal szembeni ismétlődő jogfosztásai ellenére Magyarország minden lehetőséget megadott a menekülteknek és minden humanitárius segítséget megad a mai napig is Ukrajnának.

Soltész Miklós megjegyezte, jelenleg a „háború legsötétebb időszakában” vagyunk, ugyanis hiába nyerte meg az Egyesült Államokban a választásokat egy békepárti jelölt, a következő két hónapot a leköszönő Biden-adminisztráció és szövetségeik „további zavar és pusztítás keltésére” használják fel.

Éppen ezért Magyarország továbbra is segíti a Kárpátalja felől érkező menekülteket, legyenek ukránok, magyarok vagy bármilyen nemzetiségűek“

– jelentette ki, hozzátéve, a segítségnyújtás a karitatív szervezetek munkájának támogatásaként szerepel a 2025-ös központi költségvetésben.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!