Soltész Miklós: Egymilliárd forint helyi nemzetiségi oktatási intézményeknek

A tavalyi 330 millió forint után idén 1 milliárd 83 millió forint pályázati támogatást kapnak a helyi nemzetiségi fenntartású oktatási- és nevelési intézmények - jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön, az Országház épületében tartott rendezvényen.

Soltész Miklós (KDNP), egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár

Soltész Miklós kifejtette, a támogatásból ötven német, két-két horvát és szlovák, valamint egy román helyi nemzetiségi fenntartású intézmény újulhat meg.
    
A kabinet képviselője közölte, további 51 millió forintos támogatásból hat szlovák, öt német és egy szlovén tájház felújítása is megkezdődhet.
    
A Miniszterelnökség államtitkára elmondta, 2010 óta megnégyszereződött a nemzetiségek támogatása, akik az államtól kapott segítséget saját maguk megszervezésére, továbbá oktatási, nevelési intézményeikre, valamint egyházi közösségeikre fordíthatják.
    
Soltész Miklós beszélt arról is, hogy az Európában élő kisebbségeknek, nemzetiségeknek sem közömbös, hogy a májusi EP-voksoláson milyen európai vezetők kerülnek hatalomra.
    
„Láthatták tegnap milyen küzdelem volt ismét Brüsszelben" - fogalmazott az államtitkár, majd hozzátette, ismét két eltérő felfogású oldal csapott össze: az egyik a nemzetben, közösségben gondolkodik, míg a másikat leginkább a pénz uralja.
    
Soltész Miklós arra biztatta a nemzetiségek jelenlévő képviselőit, hogy folytassák közösségeiket erősítő munkájukat, és utasítsák vissza azokat a kezdeményezéseket, amelyek csak a pénzről szólnak nemzetiségeik fennmaradása és megerősödése helyett.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!