Soltész Miklós: A vallásos könnyűzene a hit közvetítője és a magyar megmaradást segíti

Az egyházi könnyűzene művelői nemcsak szűkebb közösségüket szolgálják, ők a hit közvetítői is és a magyar megmaradást segítik – hangoztatta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a KDNP alelnöke vasárnap a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János templomban, a szeplőtelen fogantatás ünnepén.

SoltészSoltész Miklós a szentmise végén jelentette be: a magyar kormány idén húsz erdélyi, illetve partiumi egyházi közösség vallásos könnyűzenei együttesének, és 43 fiatal egyéni pályázónak nyújt támogatást, akik gitárt, vagy más olyan eszközt kapnak, amellyel a közösségüket szolgálják.

Köszönöm nekik, hogy így is felvállalják Krisztus követését és adott esetben olyanoknak is segítséget adnak a hit irányában, akik adott esetben keresők, vagy adott esetben nem is hívők"

– fogalmazott az államtitkár.

Felidézte: öt évvel ezelőtt a csíksomlyói ifjúsági találkozón fogalmazódott meg az ifjúsági egyházi zenekarok támogatásának igénye, amelyek szerinte nagyszerű munkát végeznek. Az ő ötletük alapján indult egy pályázati rendszer, amelynek idei eredményhirdetése a múlt héten történt Budapesten - részletezte.

Soltész

Soltész Miklós az erdélyi felnőtteknek is köszöntetet mondott, amiért hogy múlt vasárnap szép számmal és hatalmas összefogással" vettek részt a romániai parlamenti választásokon. Rámutatott:

az újabb keresztények bajba kerülésével, illetve újabb menekülthullámmal fenyegető szíriai fejlemények közepette felértékelődik az, hogy ha egy országban, egy földrészen békesség van."

Az erdélyi magyarok összefogása a választásokon, vezetőik mellett tanúsított kiállása a békét szolgálhatja - értékelte az egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár.

Idén csaknem 600 sikeres pályázat részesül a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) vallásos könnyűzenei támogatásában"

– jelentette be múlt vasárnap Hankó Balázs Budapesten.

Soltész

A tárcavezető közölte: a minisztérium 350 millió forinttal támogatja a vallásos könnyűzenét: 150 millió forinttal az új hangszerek vásárlását, 50 millió forinttal a hangszerek felújítását, és 150 millió forint jut a vallásos könnyűzenei programokra szerte az országban és a Kárpát-medencében.

A 2019-ben indított programban idén a hangszervásárlás és -felújítás mellett már a vallásos tematikájú zenei rendezvények megvalósítására is lehetett pályázni. A kérelmeket magánszemélyek, civil szervezetek, gazdasági társaságok, egyházak, egyházi fenntartású intézmények, helyi kisebbségi és nemzetiségi önkormányzatok, valamint települési önkormányzatok nyújthatták be, a támogatási időszak másfél évre szól.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!