Süli János: Jó minőségű, engedélyezhető atomerőmű készül

Jó minőségben, engedélyek alapján megépíthető atomerőmű készül Pakson – mondta a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Szekszárdon sajtótájékoztatón.

Süli János, a KDNP országgyűlési képviselője, tárca nélküli miniszter

Süli János a szekszárdi Ferropatent Zrt. telephelyén öt, térségbeli megye vezetőivel folytatott megbeszélés után hangsúlyozta: az atomerőművet úgy kell megépíteni, hogy az hatvan évig olcsón, biztonságosan tudjon villamos energiát termelni.
    
„Arról tájékoztattam a megyék vezetőit, hogy a kormány szándéka egyértelmű: meg fog épülni az új atomerőmű, hiszen az olcsó, időjárástól függetlenül termelő blokk csak az atomerőmű lehet” – tette hozzá.
    
A projekt dátumait akkor tudják pontosan, ha a benyújtják a hatóságnak az erőmű létesítési engedélykérelméhez tartozó csaknem 300 ezer oldalas dokumentációt, ezen jelenleg „komoly munka folyik” – jegyezte meg.
    
A miniszter kérdésre válaszolva közölte: azt szeretnék, ha az Európai Bizottság rövid időn belül jóváhagyná a határidők módosítását, ezt követően az új határidők nyilvánossá válnak.
    
Leszögezte: a beruházás fix áras, 12,5 milliárd euróba kerül, amin nem változtat az, hogy mikor kezdődik el és mikor fejeződik be az erőmű építése.
    
Arról is szólt, hogy Magyarország nincs ellene a megújuló energiának. Emlékeztetett arra, hogy a közelmúltban Pakson adták át az ország eddigi legnagyobb, 20,6 megawattos naperőműparkját. Mint mondta, a közeljövőben körülbelül 3000-5000 megawattnyi naperőművi kapacitás lép be a hazai energiaellátásba. Megjegyezte: Magyarországon 30 százaléknál több, időjárástól függő, megújuló energiát nem lehet az ellátó rendszerbe bevonni.
    
Kérdésre válaszolva elmondta: a Roszatom nagy mértékben a magyar vállalkozókra szeretne építeni. A szerződés szerint a munkák 55 százalékát versenyeztetni kell; a cégek kiválasztása után az orosz fél előszerződést köt a vállalkozásokkal, amelyeket ezt követően minősíti a Paks II. társaság az Országos Atomenergia Hivatal. Ha a kiválasztott cég alkalmas arra, hogy nukleáris műben dolgozzon, véglegesítik a szerződést.
    
Süli János a Paks II. projektet kísérő térségfejlesztésről elmondta: a beruházás Baranya, Somogy, Tolna és Bács-Kiskun megyét érinti, de a dunaújvárosi kohászati és hegesztéstechnológiai ismeretek miatt Fejér megye is kapcsolódik a projekthez.
    
Közölte: a kalocsai Duna-hídnak 2022 második felében el kell készülnie, a tervek szerint a kalocsai laktanyaépületek átalakításával 3000-3500 munkavállalónak tudnak majd szállást adni.
    
Emlékeztetett arra is, hogy decemberben a kormány elfogadta a térség úthálózatának 187 milliárd forintos fejlesztési programját. Az első útfelújítások – Nagydorog és Németkér felé – kész tervek esetén már idén elkezdődhetnek. A program keretében a paksi vasúti pályát is alkalmassá teszik arra, hogy az atomerőmű-építést kiszolgálja.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!