A KDNP vállalja kompromisszumok nélkül a maga programját, Barankovics szavával szólva az evangéliumi szocializmust, dolgozzon azon, hogy igazságosabb és testvériesebb legyen az ország és a világ – hangsúlyozta Surján László, a párt tiszteletbeli elnöke pénteken a Fiumei úti sírkertben, ahol kereszténydemokrata hőseinkre, Barankovics Istvánra, Varga Lászlóra, Kovács K. Zoltánra és Isépy Tamásra emlékeztek.

Surján László teljes beszéde:
Keresztényként természetes számunkra, hogy a Halottak Napjához kötődik ez a csöndes megemlékezés kereszténydemokrata elődjeinkről. A helyszín is jelzi: elsősorban nem politikai pályájukra, hanem emberségükre, mélységes Istenhitükre gondolunk. Imádkozzunk értük.
Mit tanít nekünk Barankovics István, Varga László, Kovács K. Zoltán és Isépy Tamás? Pártunk most ötödik ellenzéki ciklusát kezdi, és eddig hatszor voltunk kormányoldalon. Azonban egyedül 1947-ben politizálhattunk önállóan, pont abban a ciklusban, amelyben a legnagyobb volt az ellenszél, és amely évtizedekre felszámolta a magyar demokráciát.
Most itt állunk ezen embert próbáló időszak három hősének sírja előtt. Barankovics István életműve máig meghatározó útmutatás. Mellette két társa, akik nekünk is társunk, akik nélkül az újraindítás aligha történhetett volna meg. Méltó és igazságos, hogy mellettük nyugszik Isépy Tamás, akinek a higgadtsága és bölcsessége nélkül a kilencvens évek viharjait aligha bírtuk volna ki. Ha rá gondolok, hatalmas könyvárát látom magam előtt. Nem könyvgyűjtő volt. Nemcsak gyűjtött, hanem olvasott, és meg is jegyezte, amit olvasott. Hatalmas műveltsége meg-meg csillant a parlamenti vitákban, elismerés váltva ki ellenfeleinkből is.
Végül idézem Kovács K. Zoltán egy gondolatát: Nem akarok úgy meghalni, hogy ne legyen Magyarországon egy működőképes kereszténydemokrata párt.
Varga László, Rubovszky György és mások szívós munkája révén sikerült túllépni a törvénysértő időszakon, és pártunk ismét létezik. Az én vágyam, és remélem a tiétek is, csatlakozik Kovács K. Zoltánéhoz. Nem szeretnék úgy meghalni, hogy a KDNP nevét hallva mindenki azt kérdezze, hogy Jé, ti léteztek?
Hetven éve XII. Piusz pápa a magyar forradalom és szabadságharc kapcsán felszólította az embereket, hogy ne engedjék az Istent kiiktatni a társadalomból. Azóta ez a kiiktatás sajnos világszerte bekövetkezett. A KDNP vállalja kompromisszumok nélkül a maga programját, Barankovics szavával szólva az evangéliumi szocializmust, dolgozzon azon, hogy igazságosabb és testvériesebb legyen az ország és a világ. Ennek a négy embernek a példája erre kötelez. Hálával és köszönettel emlékezünk rájuk.
