Szászfalvi László: Hogyan biztosítják a teherforgalmat és az ingázók átjutását a határokon?

Szászfalvi László (KDNP) arról érdeklődött az Országgyűlésben, hogyan biztosítja a kormány, hogy a veszélyhelyzet idején is folyamatos legyen a határokon átnyúló teherfuvarozás és az ingázók átjutása.

Szászfalvi László (KDNP) országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt felelte, éveken keresztül azon dolgoztak, hogy a határokon minél szabadabb legyen a legális átjárás, most pedig azon dolgoznak, hogy az átkelők közül legalább néhányat újra tudjanak nyitni.
    
A koronavírus-járvány miatt korlátozták a személyforgalmat, a nemzetközi teherforgalmat azonban nem, mert annak továbbra is akadálymentesen és gyorsan kell haladnia - emlékeztetett.
    
Az ingázók helyzetéről közölte: Tornanádaskánál ismételten át lehet kelni Szlovákiába. Az osztrákokkal folyamatosan egyeztetnek arról, hogy Jánossomorjánál és Alsószölnöknél minél hamarabb megnyissák az átkelőhelyeket az ingázók és a földtulajdonosok számára - tette hozzá.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!