Szászfalvi László: Magyarország lakosságarányosan a legtöbb menekültet fogadta be

Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselője keddi napirend előtti felszólalásában a parlamentben azt mondta, hogy az orosz-ukrán háború egy humanitárius válságot is okozott, amelynek során már több mint 700 ezer menekült érkezett Magyarországra.

A magyar emberek, a kormány és a karitatív szervezetek szinte egy emberként segítik a háborús menekülteket

– fogalmazott.

Magyarország lakosságarányosan a legtöbb menekültet fogadta be és minden menekültről megkülönböztetés nélkül gondoskodik. Az állami intézmények, az egyházak, a karitatív szervezetek, valamint az önkéntesek kiváló munkát végeznek, a kormány pedig hatékony koordinációval, sikeresen látja el ezt a nem mindennapi feladatot – fogalmazott. Hangsúlyozta az eddigi intézkedések nem csupán a menekülők megsegítésére korlátozódnak, hanem az Ukrajnában maradtak érdekében is komoly lépéseket tettek.

Érthetetlen és elfogadhatatlan, hogy egyes külföldi és magyarországi baloldali politikusok, valamint a liberális nyugati média támadja és lejáratja Magyarországot – mondta a képviselő.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!