Szászfalvi László: Minden korábbinál fontosabb az idősek védelme

Szászfalvi László, a KDNP országgyűlési képviselő az idősek világnapja alkalmából arról beszélt kedden napirend előtt a parlamentben, hogy a jelenlegi rendkívül nehéz időszakban minden korábbinál fontosabb az idősek védelme.

Szászfalvi

Hangsúlyozta: a polgári kormány kiemelt célként kezeli az idősek megbecsülését, és betartja azon ígéretét, hogy megőrzi és növeli a nyugdíjak értékét. Jelezte:

2010 óta a nyugdíjak összege megduplázódott, reálértékük 20 százalékkal erősödött. Ez idén is folytatódik, jövő februárban pedig ismét folyósítják 13. havi nyugdíjat”

– tette hozzá.

Szerinte most azok ígérgetnek a nyugdíjasoknak, akik korábban lehetetlen helyzetbe hozták őket, elvettek tőlük egy havi nyugdíjat és emelték a villany és a gáz árát is. Ha a baloldalon múlna, eltörölnék a rezsicsökkentést is, és 181 ezer forinttal lenne magasabb a nyugdíjasok számára a rezsiköltség – mondta.

Tállai András válaszában köszönetet mondott az időseknek, amiért tisztességgel és a becsülettel végigdolgozták az életüket. Hangsúlyozta: a kormány nemcsak szavakban, hanem a nyugdíjak emelésével és a 13. havi nyugdíj visszaépítésével tettekben is elismeri ezt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!