Személyre szóló ajándékokat kaptak gyermekotthonban élő fiatalok

Karácsonyi ajándékokat adott át a nyírszőlősi és a mátészalkai gyermekotthonban élő fiataloknak Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn.

Soltész Miklós államtitkár, a KDNP alelnöke az ajándékok december 21-ei átadásán (Fotó: MTI / Balázs Attila)

Soltész Miklós a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Gyermekvédelmi Központ mátészalkai lakóotthonában tartott ünnepségen elmondta, a névre szóló ajándékcsomagok elkészítésének ötlete Fülöp Attilától, az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkárától és munkatársaitól ered, akik tavaly már több gyereket ajándékoztak meg.

„Most ugyanígy ti is sok mindent kértetek, a melegítőruhától a sportruhán keresztül a különböző hajápoló felszerelésekig" - szólt a mintegy ötven-hatvan fiatalhoz az államtitkár. Soltész Miklós elmondta, az ország szinte minden tájékáról mintegy 7500 kérés érkezett személyre szóló, karácsonyi ajándékokkal kapcsolatban kormányzati, vagy a kormány mellett dolgozó munkatársakhoz, akik maguk állítottak össze egy-egy csomagot.

Soltész MiklósSoltész Miklós államtitkár, a KDNP alelnöke az ajándékok december 21-ei átadásán (Fotó: MTI / Balázs Attila)

Kovács Sándor (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője áldott és békés ünnepeket kívánt a gyermekotthonokban élő fiataloknak, Vinnai Győző, Nyíregyháza és térségének kormánypárti országgyűlési képviselője pedig arról beszélt, hogy a szakemberek ezekben az otthonokban minden segítséget megadnak.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!