Tartósélelmiszer-csomagok a vérellátó munkatársainak

Tartósélelmiszer-csomagokat ajánlott fel az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) munkatársainak a Joyce Meyer Ministries amerikai evangéliumi keresztény szervezet.

Gere József lelkipásztor, az egyházi szervezet magyarországi képviselője a keddi budapesti átadáson elmondta, az alapító Joyce Meyer a világ sok országában különböző adományokkal fejezi ki megbecsülését azok felé, akik a koronavírus-járvány elleni küzdelemben részt vesznek. A csomagokat úgy állították össze, hogy azokban magyar manufaktúrák termékei vannak – tette hozzá.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke arról beszélt, folytatódik az a karitatív munka, ami a járvány kezdetén elindult.

Mint fogalmazott, a karitatív munka koordinálása során sok szép és felemelő mozzanat volt, az emberi felelősség megnyilvánulása, ami a keresztény embereket és felekezeteket még inkább arra sarkallta, hogy mindazok, akik rászorulnak vagy a rászorultakon segítenek, támogatást kapjanak.

Gere József lelkipásztor, a Joyce Meyer Ministries magyarországi képviselője (b2), Nagy Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese (j) és Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács (NHKT) elnöke a keresztény szervezet adományátadásán a szolgálat központjában 2021. január 12-én (Fotó: MTI / Balogh Zoltán)

„Nem mindig a sok tízmilliós értékek átadása a fontos, sokkal inkább az a lelkület, amivel az adakozók készülnek” – fogalmazott az államtitkár. Ez a 2,5 millió forint nagyságrendű támogatás is bizonyítja azt, hogy nemcsak a frontvonalban dolgozók munkája fontos, hanem azoké is, akik a második vonalban dolgoznak – tette hozzá.

Soltész Miklós elmondta, hogy a NHKT tovább folytatja munkáját, az eddig felajánlásokat és az ez után érkezőket is eljuttatják a rászorultak, és azoknak a szervezeteknek, akik mások életéért sokat tesznek. Ez a munka kiterjed a környező országokra is.

Az államtitkár egyúttal köszönetet mondott azoknak a karitatív szervezeteknek, amelyek segítséget nyújtottak a horvátországi földrengés után.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!