– Az áprilisi választási vereség után felajánlotta lemondását a KDNP elnöki tisztségéről – amit pártja nem fogadott el –, és generációváltást, személyi, politikai megújulást sürgetett. Négy hónap távlatából miben látja a Fidesz–KDNP súlyos vereségének legfontosabb okait?

– Mint minden, ez is száz tényezőből áll össze, de én három olyan objektív okot látok, amelyen talán nem is tudtunk volna változtatni, és három szubjektívet, amely kétségkívül a mi hibánk. Az első objektív ok gazdasági. Egyszázalékos GDP-növekedéssel – ami valójában stagnálás – szinte lehetetlen választást nyerni. A Covid előtt szárnyalt a magyar gazdaság, a járvány azonban derékba törte a növekedést. Ezt követte az orosz–ukrán háború és az EU-s szankciós politika. Ráadásul Németország recesszióba sodorta önmagát, többek között az atomerőművek bezárásával és az olcsó orosz gázról való leválással. Ha a német gazdaság stagnál, akkor a magyar sem tud szárnyalni. A második ok politikai. Az Európai Unióval a migráció, a háború és a genderideológia kérdésében folytatott konfliktusaink következtében kisodródtunk a politikai jobbszélre, a jobbközép pedig üresen maradt. Úgy véltük, nyugati elkötelezettségünket elegendően bizonyítja a Donald Trumphoz és az Egyesült Államokhoz fűződő szoros kapcsolat. A magyar társadalom jelentős részének fejében azonban – érthetően – a Nyugat elsősorban nem Amerikát, hanem Németországot, Franciaországot, Hollandiát, vagyis Európa nyugati felét jelenti. Így a Tisza ránk tudta égetni, hogy ki akarjuk vezetni Magyarországot az Európai Unióból és a Nyugattal szemben a Keletet választottuk – ami persze nem igaz. Közben a balközép is kiürült: a szocialista párt el sem tudott indulni, a DK pedig egy százalékkal esett ki a történelem menetéből. Paradox módon 1990 politikai értelemben most fejeződött be, hiszen a kommunista utódpárt eltűnt. Ezt akár ünnepelhetnénk is, mert 1989-ben ezért kezdtünk politizálni. Csakhogy ha például Hiller István szakszervezeti háttérrel és baloldali programmal fel tudott volna építeni egy öt-tíz százalékos politikai erőt, akkor ma valószínűleg mi kormányoznánk. De így

a jobbközép és a balközép egyidejű kiürülésével a Tisza – szellemi, ideológiai tartalom nélkül, pusztán Orbán-ellenes gyűlölettel – mindkét térbe benyomult, és a választást lényegében Orbán-ellenes népszavazássá alakította. Ebből számunkra az következik, hogy a radikális jobboldalt megtartva vissza kell szereznünk a jobbközepet!

A harmadik objektív ok pszichológiai természetű: tizenhat év nagyon hosszú idő. Akik most először szavaztak, kétévesek voltak, amikor kormányozni kezdtünk. Akik akkor tizenöt-tizenhét évesen politikailag eszmélődni kezdtek, ma harminc fölött járnak. Egész életükben minket láttak és egyszerűen meguntak. Mi a bizonytalanságok korában a biztonságot kínáltuk, az ellenfél pedig a változást. Tizenhat év után szinte mindegy volt hogy mi, csak legyen már valami más…

– És melyek voltak azok a szubjektív okok, amelyekért a korábbi kormányoldal viseli a felelősséget?

– Az egyik az oligarchák gátlástalansága. Ha öt százalékkal nőtt volna a gazdaság, kisebb az irigységfaktor, és az állami beruházások is több munkát adnak a vállalkozásoknak. Növekedés híján azonban a nagyok a kisebb, helyi üzletekért is lehajoltak, erőfölényükkel gátlástalanul kiszorítva a helyi vállalkozókat. Szinte mindenkinek van az ismeretségi körében olyan ember, aki úgy érzi, hogy kiszorították. Az már az élet igazságtalansága, hogy ha például Mészáros Lőrincnek jachtja vagy magánrepülőgépe van, vagy a feleségének nem tudom milyen márkájú táskája, akkor egy ország gyűlöli. Ha ugyanezt a Strabag vagy a Swietelsky tulajdonosa teszi, az a kutyát se érdekli. A politikában azonban a látszat a tények erejével hat, ezért az oligarchavilágot meg kellett volna valahogy fékezni. Alapvető hibánk az volt, hogy

nem ismertük fel időben: a 2026-os választás alapvetően különbözik az 1990 és 2024 közöttiektől. Most először nem az offline, hanem az online tér volt a döntő. Az offline kampányban professzionálisak voltunk, az online kampányra viszont felkészületlenek.

Ráadásul az „interakció”, az „algoritmus”, a „war room” bűvöletében a kampányvezetés megakadályozta, hogy érdemben válaszoljunk a rágalmakra és beleálljunk a szakpolitikai vitákba. Pedig ezeket a vitákat meg lehetett volna nyerni. Ha ezt akkor megtesszük, ma nem lehetne ennyi emberrel elhitetni, hogy minden rossz volt.

– Tizenhat év kormányzás után a KDNP most ellenzékben keresi a helyét. Milyen ellenzéki párt kíván lenni?

– A feladatunk az, hogy a kihívásokat lehetőséggé változtassuk. A KDNP nagy előnye mindenki mással szemben, hogy a kereszténydemokrácia önmagában is megáll. Mi, kereszténydemokrata politikusok persze esendők vagyunk, hibázunk, de maga a kereszténydemokrácia tőlünk függetlenül megáll. Jézus Krisztus evangéliumából következik az egyházak társadalmi tanítása, abból pedig a kereszténydemokrácia. A kereszténydemokrata párt feladata, hogy ezeket az örök értékeket az adott politikai helyzetben a lehető legteljesebben megvalósítsa. Ehhez minden parlamenti lehetőségünk megvan: a miénk a harmadik legnagyobb országgyűlési frakció, nagyobb, mint a Mi Hazánké.

Rétvári Bencét kértem fel frakcióvezetőnek, mert felkészült, slágfertig politikus. A frakció is a negyvenes nemzedékre épül. Juhász Hajnalka és Máthé Zsuzsa intellektualitása, felkészültsége és emberi stílusa is garancia a megújulásra.

Ami az ország érdekét szolgálja, abban konstruktívak leszünk, ami nem, abban kőkemény ellenzék. Nem működhetünk együtt például azzal, ami közjogi puccs: a köztársasági elnök illegitim eltávolításával és az Alkotmánybíróság megcsonkításával. A személyre szabott, illetve visszamenőleges jogalkotás alapvető jogelveket sért, ezért a következő kormánynak egyszerű többséggel is ki lehet majd mondania ezek közjogi érvénytelenségét, és így helyreállítani az eredeti állapotot. Teljesen irracionális, hogy így csinálták. Csinálhatták volna – persze inkorrekt módon, de – alkotmányosan is. Először is, miért zavarta őket Sulyok Tamás? Legfeljebb pár héttel tudott volna megakasztani valamit, amit keresztül akartak vinni. Az alkotmánybírák esetében egyszerűen választhattak volna öt-tíz nekik tetsző új embert… Így Baka András illegitim, mert olyan székbe ült, amelyben ugyan nem ült senki, de nem volt üres. Az alkotmányos – pontosabban alkotmányellenes – puccsot nem fogadhatjuk el! Már csak azért sem, mert ha az elnökkel ezt meg lehet tenni, akkor bárkivel bármit meg lehet tenni. Magyar Péter agresszív stílusát ugyanakkor nem szabad átvennünk. Juhász Hajnalka parlamenti stílusa jó példa erre.

– Korábban azt mondta, hogy Orbán Viktor nélkül a Fidesz elemeire hullana. Visszatérhet még Orbán Viktor, és újjáépíthető a Fidesz?

– Orbán Viktor korunkat, a magyar és az európai politikát meghatározó államférfi. Barátja, bajtársa és híve vagyok mindhalálig. Büszke vagyok arra, hogy az oldalán harcolhattam. Arra, hogy visszatér-e, és a Fidesz hogyan építhető újjá, nincs kész válasz. Ez Orbán Viktor személyes döntésén, a Fidesz tagságán és végső soron a választópolgárokon múlik. A történelem azonban az élet tanítómestere. 1990-ben volt-e gyűlöltebb párt az MSZP-nél és gyűlöltebb politikus a pufajkás Horn Gyulánál? A kommunista utódpárt mindössze tíz százalékot kapott, minden más párt vele szemben határozta meg önmagát. És négy évvel később mégis abszolút többséggel nyert, majd koalíciós alapon kétharmadossal. Természetesen nem állítok analógiát Orbán Viktor és Horn Gyula között: egészen más szellemi, politikai és történelmi háttérről van szó. De

ha Horn és az MSZP négy év alatt győztesen tudott visszatérni, milyen alapon állíthatná bárki, hogy Orbán Viktor és a Fidesz visszatérése lehetetlen?

– A hosszú szövetség erodálta a KDNP önálló arcélét. Miben látszik ma a párt saját kereszténydemokrata karaktere?

– Ha elővesszük például a KDNP 1990-es, százpontos programját, azt látjuk, hogy a Fidesszel közös kormányzás alatt lényegében minden programpontunkat megvalósítottuk. Valójában nem a KDNP változott: a Fidesz alakult át – helyesen – liberálisból kereszténydemokrata ihletettségű nemzeti gyűjtőpárttá. A Fidesz tehát gyűjtőpárt, a KDNP pedig világnézeti párt. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy

vannak ügyek, amelyekben nem az a végső mérce, találkozik-e az álláspontunk a pillanatnyi közízléssel, hanem az, hogy mi következik a keresztény tanításból.

Például küldetésünk a legjogfosztottabb és legkiszolgáltatottabb kisebbségnek, a magzati korukat élő embertársainknak a védelme. Így a KDNP kiáll a szívhangrendelet mellett és az abortusztabletta bevezetése ellen. És ugyanígy küldetésünk a keresztényszociális gondolatból következő társadalmi igazságosság képviselete.

– Elképzelhető, hogy a KDNP 2030-ban már önállóan indul a választáson?

– A KDNP-nek készen kell állnia arra, hogy ha úgy alakul, önállóan induljon.

Amikor a Fidesz–KDNP támogatóit arról kérdeztük, hogy a szövetségen belül inkább a Fidesszel vagy inkább a KDNP-vel szimpatizálnak-e, a válaszok alapján bőven megvolt a parlamenti bejutáshoz szükséges támogatottságunk.

Ma azonban senki sem tudja, milyen lesz a következő választási rendszer – szerintem a Tisza Párt sem. Ha teljesen arányos szisztéma lesz, mint Hollandiában, és a parlamenti küszöböt valóban négy százalékra viszik le, akkor a KDNP-nek érdemes önállóan indulni. Ha viszont továbbra is az egyéni választókerületekre épül, és a győztes javára torzít, akkor a szövetségi indulás a logikus. Minden változatra fel kell készülnünk, beleértve az önálló indulást is. Olyan konstrukciót választunk majd, amelyik az adott pillanatban a keresztény-nemzeti oldal és a KDNP számára a legkedvezőbb.

– Mit jelent ma, 2026-ban kereszténydemokrata politikát folytatni? Beszélhetünk még húsz-harminc év múlva keresztény Európáról?

– A Szentlélek nem szociológiai kategória, ezért a kereszténység léte nem politikai viszonyok függvénye. Érdemes megfontolni, hogy a kereszténység létezhet Európa nélkül, de Európa nem létezhet a kereszténység nélkül. A kereszténység végét Voltaire óta sokszor meghirdették. De az enciklopédisták ma már csak könyvtárak porlepte polcain vannak, a kutya se olvassa őket. Nietzsche bejelentette Isten halálát; Nietzsche régen meghalt, Jézus Krisztus pedig ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.

A keresztény politika ugyanakkor kétségkívül rosszul áll Európában. Az Európai Néppárt feladta kereszténydemokrata identitását.

Mi addig maradtunk benne, ameddig lehetett – sőt talán azon túl is –, de a mai EPP már nem az, amit annak idején megalapítottak. Ahogyan a mostani CDU-ra Adenauer sem ismerne rá, úgy az Európai Néppárt sem az, ami Martens idején volt. Balra sodródott és feladta keresztény karakterét. Ma az Európai Parlamentben nincs valódi kereszténydemokrata pártszövetség. A nemzeti és szuverenista erőkkel szorosan együttműködünk, de pán-nacionalista alapon nehéz nemzetek feletti szervezetet építeni; kereszténydemokrata vagy szociáldemokrata alapon ez természetesebben adódott. Szerintem a Patrióták és az ECR legszorosabb együttműködése, akár későbbi összeolvadása jelenthetné az egyik európai megoldást. Az ECR-ral kapcsolatban számunkra az AUR jelenléte okoz nehézséget: közismert magyarellenessége miatt, az RMDSZ-szel szemben, nem tehettük meg, hogy egy olyan pártcsaládhoz csatlakozzunk, amelynek az AUR is tagja.

A feladatunk ezért most az, hogy Hölvényi György munkálkodásával elkötelezett kereszténydemokratákból perszonális alapon szervezzünk hálózatot, amely a formális frakcióhatárok fölött, azokat áthatva működik.

A pártok és a politikai helyzetek változnak, a kereszténydemokrácia azonban örök. Ezért biztos vagyok benne, hogy Európa előbb-utóbb politikai-szervezeti értelemben is visszatalál keresztény gyökereihez.

– 2003 óta, 23 éve vezeti a KDNP-t. Mennyire lehetséges egy új kereszténydemokrata politikusnemzedék felépítése?

– Nemcsak lehetséges, részben már meg is történt. A parlamenti frakcióban tudatosan felkészült, negyvenes politikusnemzedékre építünk. Rétvári Bence, Juhász Hajnalka, Máthé Zsuzsa, Latorcai Csaba, Nacsa Lőrinc azt bizonyítják, hogy van emberileg, intellektuálisan és politikailag is versenyképes kereszténydemokrata megújulás.