A KDNP tiltakozik az ellen, hogy a kormány minden közintézményben leveteti a Nemzeti Hitvallást. Ez egy újabb nyílt támadás a Tisza-kormány részéről a nemzeti értékek ellen. A Nemzeti Hitvallás az Alaptörvény szerves része, annak első fejezete. Ez a lépés tehát nem más, mint az Alaptörvény megtámadása. Mi kiállunk az Alaptörvény és annak értékei mellett!

A KDNP tiltakozik az ellen, hogy a kormány minden közintézményben leveteti az Alaptörvény bevezető részében az alapértékeket lefektető Nemzeti Hitvallást.
Ezzel ilyen mondatokat tiltanak be:
- Népuralom csak ott van, ahol az állam szolgálja polgárait.
- Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát.
- Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.
- Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.
- Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette.
- Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.
- Valljuk, hogy a közösség erejének és minden ember becsületének alapja a munka, az emberi szellem teljesítménye.
- Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének kötelességét.
- Hisszük, hogy gyermekeink és unokáink tehetségükkel, kitartásukkal és lelkierejükkel ismét naggyá teszik Magyarországot.
Megdöbbentő, hogy ezekben a mondatokban a Tisza-kormány akkora veszélyt lát, hogy kitiltja a közintézményekből. Erre az Alaptörvényre tette le miniszterelnöki esküjét Magyar Péter, és most ezeket távolítja el az összes közintézményből.
Ez egy újabb nyílt támadás a Tisza-kormány részéről a nemzeti értékek ellen.
A betiltás azt szimbolizálja, hogy a Tisza-kormány szakítani akar az ezeréves magyar történelem tiszteletével, a keresztény értékekkel, a szolidaritás eszméjével, a magyar szellemi és kulturális örökséggel, a jövő nemzedékek iránti felelősséggel.
Ez is csak egy át nem gondolt, kicsinyes bosszú, ami közjogi szempontból értelmetlen, politikai értelemben felháborító.
Minket, magyarokat mindig több dolog köt össze, mint amennyi elválaszt. Az ilyen lépések azonban nem a nemzeti minimumot keresik, hanem a közös értékekbe vetett hitet rombolják.
A Nemzeti Hitvallás az Alaptörvény szerves része, annak első fejezete. Ez a lépés tehát nem más, mint az Alaptörvény megtámadása. Mi kiállunk az Alaptörvény és annak értékei mellett!
Felszólítjuk a Kormányt, hogy hagyjon fel a nemzeti és keresztény értékek támadásával!
