Több száz milliárd forintot fordít a kormány az Egészséges Budapest Programra

Az egészségügy a kormány számára kiemelten fontos, ezért is indult tavaly a több 100 milliárd forintból megvalósuló Egészséges Budapest Program – mondta Aradszki András (KDNP) csütörtökön a törökbálinti tüdőkórházban tartott sajtótájékoztatón. Az intézményben még idén új épületet adnak át.

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős kereszténydemokrata államtitkára (Fotó: Váli Miklós)

Az elmúlt években szerte az országban 500 milliárd forint értékben korszerűsítették a kórházakat, orvosi rendelőket - hangsúlyozta Pest megye első számú választókörzetének országgyűlési képviselője, energiaügyért felelős kereszténydemokrata államtitkár. Hozzátette: most Budapest és a központi régió hozzávetően négymillió lakosa egészségügyi ellátásának javítása a feladat, ezt szolgálja a nagyszabású program. Ennek keretében fedezik a Törökbálinti Tüdőgyógyintézet új épületének 420 millió forintba kerülő felszerelését – hívta fel rá a figyelmet.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár (Fotó: Váli Miklós)

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár az Egészséges Budapest Programról szólva kiemelte: három centrumkórház jön létre, további 25 kórházban, illetve szakrendelőben valósul meg fejlesztés. Teljesen új centrumkórházként Dél-Budán zöldmezős beruházásként épül új intézmény, a munkálatok jövő évben kezdődnek.

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős kereszténydemokrata államtitkára (Fotó: Váli Miklós)

Az államtitkár ismertetése szerint a 2017-es költségvetési évben a kormány 40 milliárd forintot különített el a budapesti és a Pest megyei kórházi fejlesztésekre, ezen összeg fele orvostechnikai beruházásokra jut. Ezen fejlesztések nyomán javulhat a betegellátás színvonala, a várakozási idő is csökkenhet – emelte ki az államtitkár.

Antal Gabriella, a 310 ágyas Törökbálinti Tüdőgyógyintézet igazgatója (Fotó: Váli Miklós)

Antal Gabriella, a 310 ágyas Törökbálinti Tüdőgyógyintézet igazgatója ismertetése szerint az intézmény 40 orvosa, 270 fős személyzete évi 10 ezer beteg ellátásáról gondoskodik. A 800 millió forintos saját forrásból megépülő új részlegben kap helyet a sok korszerű műszer között az a CT-berendezés, amely a diagnosztikát javíthatja.

Aradszki András, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyért felelős kereszténydemokrata államtitkára (Fotó: Váli Miklós)

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!