A toborzás az egyik legfontosabb honvédelmi feladat

A jövő évre is a toborzást nevezte az egyik legfontosabb honvédelmi feladatnak a szaktárca vezetője csütörtökön Budapesten újságírók előtt.

Március elsejével elindult a www.iranyasereg.hu a honvédség toborzó, karrieroldala. A feladat irányítására létrehozták a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokságot, felálltak a kiképzőszázadok. Országszerte intenzíven elindult a toborzás.

Simicskó István szerint „előrehozott, elkapkodott, nem előkészített" döntés volt, amikor 2004-ben az Országgyűlés a sorkatonai szolgálat megszüntetéséről döntött. Hangsúlyozta továbbá, hogy már ekkor meg kellett volna kezdeni a tartalékos rendszer kiépítését. Ráadásul ennek nyomán pártpolitikai alapon elkezdtek létrejönni félkatonai, militáns szervezetek, gárdák, s ezt veszélyes dolognak nevezte a miniszter.

Felidézte: még 2010-ben is csak 17 tartalékos katonája volt a Magyar Honvédségnek, s ezt a lemaradást kell most behozni. Az önkéntes tartalékosok összlétszáma már meghaladja a 6 ezret, ebből a területvédelmi alapon újjászervezett rendszerben is ezer önkéntes tartalékossal kötöttek szerződést. Az önkéntes területvédelmi tartalékos állomány egyfajta „önvédelmi képességet" jelent a helyi szinten a lakosságnak, a megyének és az egész országnak.

Simicskó István kiemelte továbbá, hogy 2015 júliusa óta átlagosan mintegy 45 százalékkal növekedtek a honvédségi illetmények. Emellett pedig a különböző hozzájárulások, támogatások is nőttek.

A háttérbeszélgetésen felidézték, hogy míg 2002 és 2010 között mintegy 7 ezerrel csökkent az állomány, mostanra viszont jelentősen növekedett a Magyar Honvédség létszáma.

A miniszter kitért arra is, hogy a választások előtt parlamenten belül és kívül is halmozódnak az indulatok. Levonva egyesek politikai haszonszerzési célját, esetleges gyűlöletkeltését, rosszindulatát, az „ellenfelek" kérdései is jót tesznek, rámutatnak a hibákra – fogalmazott. Ezzel együtt úgy vélte, a haza védelme nemzeti ügy, legalább ennek kérdéseiben jó lenne egyetérteni.

Simicskó István azt is elmondta, hogy a Zrínyi 2026 elnevezésű honvédelmi és haderőfejlesztési program keretében még a télen több bejelentésre készülnek, például a fegyvergyártást és a légiszállítási képességeket érintően is.

Felidézte, hogy már ebben az évben beszereztek Zlin típusú felderítő gépeket, s ugyanebből a típusból további gépek beszerzése is folyamatban van.

Elmondta továbbá, hogy a honvédségi autóbuszpark modernizálása is megkezdődött, 4 milliárd forintból a HM Currus és az Ikarus együttműködésében készülő buszokat vásároltak.

Céljuk a Magyar Honvédség erősítése, ami Magyarország biztonságát a legmagasabb szinten tudja garantálni.

A honvédelmi miniszter a fejlesztések közül kiemelte a sportszázad létrehozását.

Simicskó István szólt arról is, hogy elindult az úgynevezett Katonai Emlékezet Program, amelynek célja egy online kutatható adatbázis létrehozása. Azt is elmondta, jövőre is folytatódnak a katonaitemető-felújítások.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!