Torzít és álhíreket gyárt az ellenzék a keresztények számáról

Úgy tűnt el egymillió katolikus Magyarországról, mint ahogy százezer roma nemzetiségű polgár azaz nagy valószínűséggel, sehogy – írja a Magyar Hírlap.

Nem véletlenül külön egyetemi szak a szociológia, és önálló tudományterület a statisztika: a számokkal könnyű dobálózni, de a valóság mindig összetett. Talán ezek a legfontosabb tanulságai annak a hadjáratnak, amit a baloldal indított a keresztények állítólagos megfogyatkozását ürügyül használva a kormány ellen.

A hetek óta tartó kampányból természetesen a Gyurcsány-párt egyik leghangosabb képviselője, Vadai Ágnes is kivette a részét, amikor a közelmúltban írásbeli választ igénylő kérdést címzett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyetteshez. Ezt így hangzott: „Ön szerint miért csökkent drasztikusan a katolikus hívők száma az elmúlt 10 évben Magyarországon?”

Elsőre talán meglepőnek tűnik ez a nagy érdeklődés, színlelt aggodalom egy olyan politikai mozgalom képviselőjétől, amely alapvetően ellenzi a magyar kormány egyházügyi politikáját, a felekezeti iskolák és szociális intézmények, a hitélet támogatását. A legutóbbi népszámlálási adatokat pedig nyilvánvalóan arra akarja felhasználni, hogy kudarcként, illetve felesleges pénzszórásnak tüntessen fel mindent, amit a kabinet az elmúlt évtizedben tett.

Csakhogy a számokból egyáltalán nem következik az meggyőzően, amit a baloldal állít. A korábbi felmérésekhez képest a legutóbbi összeírás eltérő módszertannal készült. Semjén Zsolt válaszából kiderül, hogy a Központi Statisztikai Hivatal az Eurostat előírására a népszámlálást ezúttal – szemben az előző két népszámlálás gyakorlatával – névvel és címmel, tehát nem anonim módon folytatta le, valamint a kérdőívek kitöltése alapvetően online történt.

Itt érdemes közbeszúrni valamit: az eredményről szóló cikkek alatt számos olyan komment volt, amelyek szerzői azzal büszkélkedtek, hogy ők töltötték ki a szüleik, nagyszüleik helyett az online ívet, és direkt nem válaszoltak a vallást érintő kérdésre. Ez nem független attól, hogy a baloldal egyes politikusai évek óta azt hangoztatják, hogy a hívő, különösen a katolikus emberek ugyanolyan ostobák, és „Fidesz-agymosottak”, mint a vidékiek. Ez egyébként még azokat is eltántoríthatta az őszinte válaszadásról, akik amúgy gyakorló keresztények. Erre egyébként a miniszterelnök-helyettes is utalt.

Érdemes azonban az adatokat nem önmagukban, hanem másokkal összevetésben is figyelembe venni. Az elvallástalanodás ugyan egy létező folyamat a nyugati társadalmakban, de vajon igaz lehet-e ez a nemzetiségi hovatartozásra, identitásra is? Aligha.

Miként arra Semjén Zsolt is rámutatott: ennek ellenére a népszámlálás szerint a romák száma 35 százalékkal, 100 ezer fővel csökkent tíz év alatt. A magukat német nemzetiségűeknek vallók száma 25,4százalékkal kevesebb 2011-hez képest, noha német nemzetiségi iskolába több gyereket íratnak be, mint ezelőtt 11 évvel. Sajnos a fogyatékosságal élőkre sem jellemző, hogy varázsütésre meggyógyulnak. Ehhez képest a számuk 45 százalékkal, mintegy 200 ezer fővel csökkent. 

A fentiekhez képest katolikusnak csak 28 százalékkal kevesebben - vagyis az előző csoportok átlagát alulmúló mértékben - vallották magukat. Tegyük hozzá, míg a népszámlálás adatai szerint egymillióval csökkent a katolikusok száma, addig a nem válaszolók száma 1,15 millióval nőtt. Tehát ott vannak a katolikusok, csak a legnagyobb valószínűség szerint a nem válaszolók közt.

Miért? A miniszterelnök-helyettes szerint semmiképpen sem kizárható, hogy sokakat megfélemlíthetett a baloldal – főként a történelmi keresztény egyházakkal szemben megnyilvánuló – egyházellenes propagandája is. Ezek a szempontok óhatatlanul is befolyásolhatták az önkéntes válaszadásra vonatkozó hajlandóságot, és növelhették a nem válaszolók számát.

Ezt erősíti egyébként az is, hogy ha a kérdésre válaszolók arányában vizsgáljuk a valamely felekezethez tartozókat, akkor azt látjuk, hogy 73,1 százalék vallotta magát valláshoz, felekezethez tartozónak. Amennyiben ezt a teljes népességre is kivetítjük, akkor több mint hétmillió valláshoz, felekezethez tartozó polgárt kapunk, akik közül mintegy ötmillió a katolikusok létszáma.

„Összességében tehát közel sem olyan borús a kép, mint ahogy képviselő asszony és az önökkel szövetséges sajtótermékek azt láttatni szeretnék” – állapította meg Semjén Zsolt.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!