Újra jár majd a kisvasút a Balatontól Csisztapusztára!

Tovább bővül a Balaton turisztikai vonzereje egy most bejelentett fejlesztés következtében. Móring József Attila a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondása szerint régi elképzelés válik valóra a Balaton-partról induló kisvasút, a kerékpár út és a csisztapusztai Berek Látogatóközpont együtt megvalósuló fejlesztésével.

Móring József Attila a térség KDNP-s országgyűlési képviselője beszédet mond a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdő közti nyolc kilométeres szakaszának újjáépítése alkalmából (2020.09.06. KDNP fotó)

Több mint kétmilliárd forintból építi újjá a MÁV a balatonfenyvesi kisvasút hálózatának Imremajor és Csisztafürdő közti nyolckilométeres szakaszát. A kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomáson is korszerűsítettek. Homolya Róbert a MÁV elnök-vezérigazgatója arról számolt be, hogy a nagybereki tájakat bejáró kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el.

A nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani - tájékoztatott. Hozzátette: a munkát a régi pálya elbontásával már tavasszal elkezdték, a tervek szerint 2021 nyarán indulhat el a forgalom a megújult vonalon.

Móring József Attila, a térség KDNP-s országgyűlési képviselője elmondta: a térségi települések Balatonfenyves vezetésével közösen pályáztak arra, hogy a kisvasúton ismét el lehessen jutni a Balaton-partról mindössze 5-6 kilométerre lévő Csisztapuszta gyógyfürdőjébe.     A Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból tavaly elnyert 650 millió forintból Csisztafürdőnél egy kerékpáros-turizmust is kiszolgáló állomás épül. Fejlesztik az imremajori állomást, és a balatonfenyvesi végállomást is - ismertette.

Az 1950-ben eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon ma már a személyforgalom jellemző, nyáron jelentős a balatoni kirándulók száma, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára közösségi közlekedési funkciót is ellát.  Míg 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, 2020 első nyolc hónapjában már 54 ezren utaztak a járatokon.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!