Varga-Bajusz Veronika: A gazdasági versenyképesség társadalmi érdek is

A versenyképesség kérdése nem csupán gazdaságpolitikai szempont, hanem társadalmunk egészének elemi érdeke is – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkára, a KDNP politikusa csütörtökön Vácon.

Varga-BajuszVarga-Bajusz Veronika a váci Piarista Kilátó Központban megtartott II. Élményalapú oktatási konferencia köszöntőjében arról beszélt, hogy a kormány az elmúlt években belevágott a felsőoktatás és a szakképzés megújításába; ennek részeként született meg a versenyképességi program.

Közölte, nőtt az egyetemek vonzereje, és már második éve több mint 100 ezren nyernek felvételt a megújult magyar felsőoktatásba. Az eredmények illeszkednek a magyar gazdaság igényeihez, minden második diákot MTMI plusz szakra sikerült felvenni; ezek a műszaki, természettudományi, matematikai, informatikai szakok.

Az államtitkár azt mondta, hogy

a magyar szakképzés a duális, gyakorlatközpontú képzés eredményeként teljesít jól, a szakképzésben részt vevő diákok részben a szakképzési centrumban, részben az azokkal együttműködő gazdasági, ipari, piaci szereplőknél tanulnak."

Kiemelte, hogy Magyarország soha nem látott sikereket ér el a szakmák olimpiáján, a WorldSkills világversenyen a magyar csapat tagjai egy plusz egy aranyérmet szereztek Lyonban, valamint két bronz- és tizenkét kiválósági érmet is elhoztak.

Kitért arra, hogy

az általános iskola elvégzése után 10-ből 6 tanuló választotta a szakképzést, amely egyszerre biztosít szakmát, érettségit, majd továbbtanulási lehetőséget a modern, megújult, flexibilis magyar felsőoktatásba."

A kormány a versenyképesség fenntartása miatt a „ha elmondod, elfelejtem, ha megmutatod, megtanulom, ha kipróbálom, megértem" alapelv szerint újította meg az oktatás struktúráit, és ezen alapelv mentén szervezi meg az élményalapú oktatási konferenciát is.

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!