Vaszary Kolosra emlékeztek Keszthelyen

Keszthelyen immár hagyománynak tekinthető, hogy a város nemzeti-keresztény érzelmű polgárai és közéleti szereplői együtt emlékeznek Vaszary Kolos hercegprímásra, születésének évfordulóján.

Veszary

1832. február 12–én született Keszthelyen a méltán híres egyházi személyiség, aki a magyar egyház- és kultúrpolitika egyik legkiemelkedőbb alakja volt. Nemcsak a Balaton parti város és Zala vármegye, hanem az egész magyar egyházi intézményrendszer is sokat köszönhet jövőbe mutató, példaértékű munkásságának. A város szülöttének emlékét ma életnagyságú szobra őrzi a keszthelyi belvárosban.

Vaszary

E műalkotás megvalósításában élen jártak a KDNP helyi politikusai.

Elsőként néhai Kránicz Ferencet említhetnénk, aki nemcsak a KDNP-nek volt tagja, hanem a Bencés diákszövetségnek is. Elévülhetetlen érdemei voltak még Sáringer-Kenyeres Tamásnak, aki a KDNP Keszthelyi Szervezetének elnöke jelenleg is. Ő magánemberként anyagi hozzájárulással is támogatta az emlékhely megvalósítását és kialakítását. A ma is aktív Kiss László esperes, a Bencés diákszövetség Zala vármegyei elnökeként koordinálta az előkészületeket. Nagy Bálint – jelenlegi országgyűlési képviselőnk – Keszthely város akkori alpolgármestereként segítette a munkát és a támogatások hatékony felhasználását.

Veszary

Ezek után nem meglepő, hogy az emlékezés megszervezésében idén is részt vett a Bencés diákszövetség és hogy az ünnepi szentmisét Kiss László esperes celebrálta. Az esemény megszervezését – csak úgy mint a tavalyi esztendőben – Vozár Péterné, a Keszthelyi Nemzeti Kör elnöke és a KDNP Keszthelyi Szervezete segítette és koordinálta. 

A szentmisét követően a megemlékezők átvonultak Vaszary Kolos emlékhelyéhez, ahol az ünnepi műsor után koszorúkat és virágokat helyezhettek el a jelenlévők.

Vaszary

Vaszary Kolos példamutató életének bemutatása a jövő nemzedékének is tanulságul szolgálhat. Éppen ezért fontos feladatunknak tekintjük emlékének megőrzését és ápolását.

Köszönet mindazoknak, akik ennek a küldetésnek a részesei! 

 

Fogadj örökbeegy keresztet!

Országos akciónk célja az utak mentén, a települések közterületein álló keresztek megmentése, felújítása és állaguk megóvása az utókor számára.

Ha Ön is szeretne részt venni az akcióban, az alábbi gombra kattintva tájékozódhat a Fogadj örökbe egy keresztet! program részleteiről!

Hosszúhetény
Hernádkércs
Bárdudvarnok
Sopron
Sopron
Sopron
Kisirtáspuszta
Magyarszerdahely külterület
Felsőörs
Lőrinci
Újnéppuszta külterület

Kérdése van? Írjon nekünk!

Kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot!
Küldjön üzenetet munkatársainknak az alábbi lehetőségre kattintva!
Készséggel állunk rendelkezésére!